Előzetesbe vitték, de megfeledkeztek róla
Saját vizét itta vissza: öt napra egy cellában felejtették
Étlen-szomjan, egy vécé nélküli cellában felejtettek a rendőrök egy 24 éves egyetemistát. Mire eszükbe jutott, már erősen ki volt száradva és egyéb egészségügyi problémái is adódtak.
2012.05.02 13:29ma.huSaját vizeletével próbálta a szomját csillapítani az a 24 éves San Diego-i egyetemista, akiről letartóztatása után egész egyszerűen megfeledkeztek a rendőrök. A diákot kábítószerüggyel kapcsolatosan vették őrizetbe, majd egy vécé nélküli cellába zárták azzal az ígérettel, hogy hamarosan elengedik. Mi több: az egyik tiszt még azt is megígérte az étlen-szomjan raboskodó ifjoncnak, hogy autójával hazaviszi.
Hogy hogyan feledkezhettek meg róla, arra nem derült fény, mindenesetre az ígérettel ellentétben a fiatal férfire öt napon keresztül rá sem néztek. Mikor valakinek eszébe jutott, már teljesen ki volt száradva és egyéb egészségügyi bajok is gyötörték, így egyenesen a kórházba szállították. Időközben ejtették ellene a vádakat, ám arról nem tudni, hogy ő indít-e eljárást a rendőrség ellen. Jogi képviselője szerint elképzelhető, hogy pert indítanak, ez esetben több millió dollárt is kaphat kártérítésként.
Fotó: Screenshot
Daniel Chong a folyamatos éhezés és a kiszáradás következtében annyira megzavarodott, hogy végül a szemüvegét kezdte rágni, karjába pedig a "Sorry mom" (sajnálom, anya) feliratot kezdte belekaparni. Mint mondta, egyszer hallott elfojtott hangokat az ablaktalan celláján kívülről beszűrődni és abban is biztos volt, hogy a szomszéd helyiségbe bevittek valakit, ám hiába rugdosta az ajtót és hiába üvöltött teli torokból, nem sikerült felhívnia magára a tisztek figyelmét. A fogsága ideje alatt még a villany is elment néhány napra - tette hozzá.
Mivel zavarodottságában a szemüvegét is elkezdte rágni, az üvegdarabok miatt perforálódott a tüdeje, szája körül pedig fehér port találtak, amiről a laborvizsgálatok elvégzése után kiderült, hogy az előző rab által otthagyott metamfetamin volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


