Nem bírta szusszal a barátnője tempóját
Szexszel üldözte a nő: rendőrségre menekült a férfi
A rendőrségtől kért segítséget egy kétségbeesett férfi, akitől barátnője csak néhány szerelmes órát akart kapni, de képtelen volt betelni az ölelésekkel.
2012.04.16 13:29ma.hu / manna.ro40 fölött már egyre kevesebb férfi mondhatja el magáról, hogy olyan fickós és úgy bírja a gyűrődést, mint a hormonoktól túltengő 20-as éveinek elején, így aztán érthető, hogy mennyire megriadt az a 43 éves német úr, akit újdonsült barátnője a randi után a lakására invitált. A férfi eleinte boldogan indult a nő után, és az ölelkezés első felvonásakor sem tiltakozott az élmény ellen, ám a nő újabb és újabb ismétléseket követelt szeretőjétől.
A férfi egy darabig megpróbált eleget tenni a telhetetlen étvágyú hölgynek, ám amaz még akkor sem hagyta békén, amikor már nyilvánvalóan elfogyott az erejének utolsó szikrája is. Végül a kétségbeesett férfinek nem jutott jobb ötlet az eszébe: amint sikerült valahogyan kijátszania a nő figyelmét is végre kiszabadult a lakásból, első útja a rendőrségre vezetett, ahol panaszt tett a nimfomán nő ellen.
Arról nem szólnak a helyi beszámolók, hogy a közeg milyen lépéseket tett az ügyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


