Ez aztán a táppénzcsalás!
Lefűrészelte és megsütötte a lábát - nem akart dolgozni!
A segélyekkel kapcsolatos csalásoknak már sok típusáról hallhattunk, de egy osztrák férfi a szokásos trükköknél jóval tovább ment: lefűrészelte a saját lábát, hogy ne kelljen újra munkába állnia.
2012.03.28 11:34ma.huHosszú ideje munkanélküliként tengette életét, és a segélyből élt egy osztrák férfi, ám úgy tűnik, mégiscsak megfelelő volt számára ez az életmód, mert nem sokkal azelőtt, hogy meg kellett volna jelennie a munkaügyi hivatalnál a soron következő egészségügyi vizsgálaton, úgy döntött, rövidre zárja a munkakeresés kérdését.
Pontosabban a lába hosszát zárta rövidre, egy körfűrész segítségével, kicsivel boka fölött. A baleset nem a szerencsétlenségek véletlen egybeesése, hanem nagyon is tudatos okból következett be: az 56 éves férfi szándékosan szabadult meg a lábfejétől. A levágott végtagot még a sütőbe is bedobta, csak ezt követően hívta fel a mentőket, akik megérkezésükkor megállapították, hogy bár az áldozat sok vért veszített, még mindig eszméleténél volt.
A kórházba a lábfejével együtt szállították be, ám ahogy sejteni lehetett, az orvosok az összeégett testrésszel már nem tudtak mit kezdeni, nem lehetett visszavarrni. Egyelőre nem tudni, hogy a rokkantsági fokozat nyilvánvaló súlyosbodása mellett számíthat-e valamilyen büntetésre a szándékos csalás miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06