Lőrét adott el ritkaságnak álcázva
Lebukott: "A szélhámos borai meg vannak számlálva"
1,3 millió dollár értékben próbált hamis borokat másra sózni a világ egyik leghíresebb borgyűjtője az Egyesült Államokban, amiért őrizetbe vették.
2012.03.09 15:29MTIA 35 éves Rudy Kurniawan indonéz származású milliomos volt. Los Angelesben vették őrizetbe, ahol luxuskörülmények között éldegélt, jóllehet évek óta kitoloncolási parancs volt érvényben ellene.
A férfi kezdetben valódi "sztárborokat" gyűjtött, amelyek értéke palackonként több ezer dollár, ám már 2007-ben kiderült, hogy hamisítványok is akadnak készletében: egy aukciós ház fedezte fel őket.
2009-ben egy milliárdos pert indított Kurniawan ellen, mert megvetetett vele több palack hamis bort. Közben elfogyhatott az indonéz férfi pénze, mert több millió dollárnyi hitelt vett fel, hogy luxuséletvitelét finanszírozni tudja. "Kurniawan úr napjainak és borainak vége" - mondta az ügyész.
A férfi egyébként ostoba hibákat követett el. Ezek egyike volt, hogy 1929-es palackozási évet nyomtattatott Domain Ponsot nevű borra, amelyet termelője csak 1934-től kezdett palackozni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


