Igazi különlegesség
Kétmillió dollárt érhet egy elfeledett képregény örökség
Több mint kétmillió dollárt (435 millió forint) érhet egy elfeledett képregény örökség: a New Yorkban árverésre kerülő lenyűgöző gyűjtemény jó pár darabja ma már a legértékesebb példányok közé tartozik.
2012.02.23 07:29MTIA dallasi Heritage Auctions szerdai aukcióján összesen 345 képregényre licitálhatnak az érdeklődők. A Kalifornia államban élő 31 esztendős Michael Rorrer szerint nagynénje mindössze egyszer tett említést egy bizonyos képregény gyűjteményről, amelyet neki és a testvérének szánt. Az ígéret idővel a feledés homályába merült, a szuperhősért rajongó gyerekek felnőttek lettek, nagynénjük, Ruby Wright pedig tavaly februárban elhunyt.
Az asszony Virginia állambeli otthonának kitakarításakor Rorrer a ház egyik alagsori szekrényében felfedezte néhai nagybátyja, Billy Wright képregényeit. A férfi 1994-ben, 66 évesen hunyt el, és soha életében nem beszélt az 1938 és 1941 közötti időszakból származó képregényeiről.
Rorrer tudta, hogy a gyűjtemény különleges, de csak hónapokkal később jött rá a valódi értékére, amikor megemlítette egyik munkatársának, hogy megtalálta a Captain America második számát 1941-ből, amelynek borítóján Adolf Hitler van.
Kollégája azt javasolta neki, hogy nézze át alaposabban a gyűjteményt, hátha megtalálja az igazán "nagy fogásnak" számító Action Comics első számát, amelyben először tűnik fel Superman alakja. "Hazamentem és meg is találtam a képregényt" - mondta Rorrer, aki hamarosan rájött, hogy a nagybátyja olyan lenyűgöző gyűjteményt halmozott fel gyermekkorában, amelynek darabjai ma már a legértékesebb példányok közé tartoznak. Édesanyja, Lisa Hernandez segítségével ketté osztották a gyűjteményt, amelynek másik fel Rorrer testvéréhez került.
A legkeresettebb amerikai képregények aktuális piaci értékét ismertető The Overstreet Comic Book Price Guide katalógus szerint a gyűjtemény 44 darabja szerepel a képregények aranykorából származó legértékesebb kiadványok százas listáján. A szerdai árverés tételei között szerepel az Action Comics első száma, amelyet Wright 11 évesen vásárolt meg és a becslések szerint nagyjából 325 ezer dollárért (70,7 millió forint) fog gazdát cserélni.
A Detective Comics 27. száma 1939-ből - amelyben először jelenik meg Batman - várhatóan 475 ezer dollárért (103 millió forint) fog elkelni. A Captain America Comics második száma pedig a becslések szerint akár 100 ezer dollárt (21,8 millió forint) is megérhet egy rajongónak.
A képregények eredetiség vizsgálatával foglalkozó Certified Guaranty Company vállalat munkatársa, Paul Litch szerint a gyűjteményről azonnal látni, hogy egykori gazdája nagy gonddal válogatta össze a darabjait és ugyanilyen odafigyeléssel vigyázott rájuk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


