Franciaországból indult, Thaiföldig jutott
Nagy utazás: 14 ezer kilométert repült egy lufi
Nagy utat tett meg egy luftballon, amelyet tavaly nyáron Franciaországban bocsátottak útra és hónapokkal később Thaiföldön kötött ki egy halász kezében.
2012.02.03 17:29MTIA lufit Franciaország nyugati részén engedték fel kisgyerekek, akik iskolájuk névjegyét is mellékelték a gömbhöz. "Elővigyázatosságból műanyagba burkoltuk a címünket tartalmazó kártyát" - mondta a kisdiákok egyike.
Az iskolások januárban hallottak legközelebb a nyáron elengedett lufiról. "Épp a tengerparton haladtam elefántom hátán, amikor megtaláltam a luftballont, és vele együtt az iskola címét" - mesélte a thaiföldi halász a megadott címre küldött levelében, hozzáfűzve hogy igen nehéz volt számára megtalálni a kisdiákok hazáját a térképen. Franciaországot és Thaiföldöt 14 ezer kilométer választja el egymástól.
A halász múlt év december 27-én adta postára félig franciául, félig thai nyelven írott levelét, amely január 17-én érkezett meg Franciaországba. A gyerekek még június 25-én engedték fel a lufit, de mivel nem számítottak arra, hogy az a világ másik végén köt ki, elfelejtették a címben jelezni, hogy városuk - Limalonges - Franciaországban van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


