Megint találtak egy 2011. szept. 1. előtti dalt
Újabb kizárás az eurovíziós versenyből - ezúttal az osztrákoknál
Kizárták az Eurovíziós Dalfesztivál osztrák versenyéből a Magyarországon is népszerű !DelaDap nevű formáció Crazy Swing című számát.
A Dal - 1. forduló, az első 10 elődöntős 
A hagyományos roma muzsikát elektronikus tánczenével elegyítő csapat dalát azért zárta ki a versengésből az osztrák zsűri, mert a felvétel egy részlete 2011. szeptember 1. előtt nyilvánosságra került, ez pedig ellentétes a szabályokkal. Hasonló okból zárta ki a magyar zsűri korábban a Bebe and The Change formációt.
A !DelaDap kizárásáról Georg Spatt, az osztrák zsűri szóvivője elmondta: még pénteken jutott tudomásukra, hogy a Crazy Swing című versenydal szeptember elseje előtt nyilvánosságra kerülhetett. "A hétvégén ellenőriztük a dolgot, természetesen a zenekart is megkérdeztük. Az eredmény számukra ugyan keserű, de a dal kizárását nem tudtuk elkerülni" - fogalmazott.
Mint kiderült, a Crazy Swing egyik változatát Stani Vana, a !DelaDap frontembere és Melinda Stoika, az együttes magyar származású énekesnője egy szűk körű odesszai fellépésen bemutatta tavaly augusztus 19-én, alig két héttel az eurovíziós határidő előtt. Az ukrajnai fellépésről az egyik videomegosztó portálra került fel néhány kockányi nem hivatalos felvétel, amely végül a szám kizárásához vezetett.
Az osztrák szervezőknek Georg Spatt közlése szerint három lehetősége maradt: az indulók számát kilencre csökkentik, egy új indulóval feltöltik a tízes keretet vagy a !DelaDaptól egy új dalt kérnek.
A !DelaDap honlapján közli rajongóival a döntést. Mint írják, a Crazy Swing kizárását eredményező "tiltott videofelvétel" egy odesszai diszkóban készült. "A Crazy Swinget egy dj szetthez próbáltuk a zenekar nélkül egy diszkóban. Amikor úgy határoztunk, hogy Ausztriában ezzel nevezünk, már nem is gondoltunk erre" - olvasható a honlapon.
A kizárás azért is kedvezőtlen a zenekarnak, mert nagyon sok munkát fektettek a dalba, ugyanakkor - mint írják - tiszteletben tartják a versenyszabályokat és elfogadják a döntést. Stani Vana mindenkitől bocsánatot kért, aki emiatt csalódott.
Amennyiben az ORF, az osztrák közszolgálati televízió lehetővé teszi, a !DelaDap egy másik dallal induljon, a csapat szívesen részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál osztrák válogatóján. A !DelaDap zenekar Magyarországon is népszerű, számos fesztiválon és koncerten lépett fel hazánkban az utóbbi években a többnemzetiségű formáció. Legutóbb múlt csütörtökön az A38-on mutatta be az elektronikus nu-roma zenekar legújabb, I Know What You Want című lemezét.
Az Eurovíziós Dalfesztivált május 22. és 26. között rendezik Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban 43 ország részvételével. A magyar résztvevő dal, amelyet háromfordulós showműsor keretében választanak ki, a május 22-i első elődöntőben hangzik el Bakuban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


