Állatkínzás?
Brutális: még a disznókat is "tömik" Tajvanon
Több mint egy tonnát nyomott a legkövérebb kényszerhizlalt sertés, amelyet egy istenségnek ajánlottak fel egy tömeges áldozati szertartáson Tajvanon.
2012.01.30 07:29MTIHszinpej (Xinbei) város egyik templomában évről évre megrendezik a "disznótömőversenyt", amelynek keretében addig tömik a moslékot a szerencsétlen állatokba, amíg azok már nem képesek lábra állni. A hiedelem szerint minél kövérebbre sikerül felhizlalni egy állatot, annál több szerencse éri a tulajdonost.
A hétvégi rituálén kilenc ilyen óriásira felhizlalt sertésmonstrumot vágtak le. Leölés előtt az állatok bőrét befestik, majd a lenyúzott bőrt kiterítik és gyümölcsökkel, egyéb díszekkel ékesítik.
A ma sokat kritizált népszokás hagyománya állítólag 200 évre nyúlik vissza, amikor a falusiak feláldozták disznaikat és a húst megosztották szomszédaikkal. Manapság a tehetősebb gazdák a megbecsülést és az isteni áldást vásárolják meg a pukkadásig hizlalt hízókkal.
Tajvani állatvédők hevesen ellenzik az állatkínzást tartott hagyományt, és tavaly augusztusban például az interneten köröztettek egy videofelvételt, amelyen jól látható volt, amint egy slagon keresztül pumpálják be a takarmányt a sertésbe.
A hszinpeji az utolsó tajvani templom, ahol még bemutatják ezt a rituálét. Egy szóvivő szerint a közvélemény követeli ki a rendezvény megtartását. "A látogatók magas száma is mutatja, hogy az embereket nem lehet elszakítani a hagyományoktól" - mentegetőzött a templom szóvivője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


