Lerántja a leplet elhízásáról a VV4 játékosa
Megrázó videó - Betegségéről vall VV Zsófi
Amíg a ValóVillában élt, mindig nádszálvékonynak láthattuk, de mindenkit megdöbbentett, amikor a VV5 indulásakor megláttuk VV Zsófit kikerekedve, szinte lufivá dagadt arccal és testtel. Most kiderül, miért.
2012.01.02 10:29ma.hu / Tabu TVNyáron még anorexiásnak is bélyegezték, később elhízása kapcsán szólták meg: többek közt Lilu is annyira ledöbbent, hogy élő adás során tette fel a kérdést: Mi történhetett vele?!
A villa egykori naivája, VV Zsófi sokáig nem ment a találgatások elébe, így többen olcsó hírverésnek bélyegezték súlyingadozását, amit a Rágógumi sztárja a Tabu TV videójában cáfolt. Mint elmondta, egy hormontartalmú gyógyszert kellett hosszabb ideig szednie, ennek mellékhatásaként vizesedett fel, de már kezd visszatalálni régi alakjába.

„Nekem két éve nem jött meg - hogy őszinte legyek -, és ez egy olyan probléma volt, amivel először egy évet vártunk" - kezdte Zsófi a beszámolót. Egy év után azért nem ment mégsem orvoshoz, mert épp akkortájt költözött be a villába, kiesése után pedig annyira felgyorsultak körülötte az események, hogy továbbra is elhanyagolta a probléma tisztázását.
"Most jött el az idő, hogy mondtam az orvosnak, hogy találjunk ki valami megoldást. Elkezdtem szedni a gyógyszert, de végig se tudtam szedni, annyira rosszul voltam tőle. Rengeteg laborvizsgálaton estem most túl, amiknek ha majd megjön az eredménye, akkor tudok pontosabb dolgokat mondani, de jelenleg valami természetesebb gyógymódot keresünk” – mesélte az egykori villalakó, hozzátéve, hogy nagyon megviselték az elmúlt időszak támadásai.
Érdekes, de nem is olyan ritka betegség az, amiben Zsófi szenved. „Magyarországon majdnem minden harmadik lánynak van ilyen problémája, úgyhogy most szeretnénk valami kampányszerűséget elindítani a doktor úrral, és segíteni a lányoknak, mert erre igenis oda kellene figyelni. Saját példámon látom, hogy én is két éve hanyagolom, húzom-halasztom a dolgot” – avatta be terveibe az internetes sztártévé nézőit a szőkeség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06