Drogcsempészet helyett most gyilkosság a vád
Csak erős gyomrúaknak: testvére fenekéből ette ki a kokaint, bele is halt
Bepánikolt egy letartóztatott férfi, hogy elítélik kokaincsempészetért, ezért testvérével etette meg a fenekébe rejtett kokainos csomagokat - amaz meg túladagolás miatt belehalt a segítségbe.
2011.12.23 08:29ma.hu / manna.roMég a sokat látott rendőröket is megdöbbentette az az eset, amelyet a rendőrautóban elhelyezett kamera rögzített, Elsőre szokványosnak tűnt a történet: közúti ellenőrzésen megállítottak egy testvérpárt, ám viselkedésük gyanús lett az észak-karolinai Charlestone-i rendőröknek és úgy döntöttek, beviszik őket kihallgatásra.
A 23 éves DeAngelo Mitchell azonban megijedt, mert végbelébe nagyobb mennyiségű kokain volt rejtve apró csomagokban és ha ezt a rendőrök megtalálták volna, súlyos büntetéssel kellett volna szembenéznie. Ezért hát kitalálta, hogy megeteti 20 éves öccsével az árulkodó bűnjelet.
"Valamelyikünknek meg kell tenni, és te vagy az, aki nincs teljesen megbilincselve" - mondta Wayne-nek, majd addig ügyeskedett, míg sikerült hozzájutnia a droghoz és átadhatta öccsének, aki a pulóvere takarásában kapkodta be a halálos szert. Eközben a rendőrök semmit sem sejtettek, gyanútlanul álldogáltak a rendőrautó mögött. Kevesebb, mint egy óra múlva Wayne légzése akadozni kezdett, majd vér folyt a száján és szörnyű kínok között meghalt.
Az utólagos boncolás megállapította, hogy egyértelműen a túladagolás okozta a vesztét. Bár DeAngelo épp azért kérte öccsét, hogy nyelje le a tasakokat, mert félt a börtöntől, most még súlyosabb váddal, szándékos emberüléssel kell a bíróság elé állnia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


