Ismét meglepetést okozott a Time magazin
Az Év "embere": a Tüntető - így, nagybetűvel
Nem először választ az Év emberének egy nem hús-vér személyt a Time magazin, így talán nem annyira meglepő az idei döntés sem, mint ahogy a magyarázat is kifejezetten kézenfekvőnek tűnik.
2011.12.15 08:34ma.hu / MTIAhogy minden évben, most is ünnepélyes keretek közt jelentették be, kit választott az amerikai Time magazin szerkesztősége az Év emberének, ám ahogy már nem először, ezúttal is meglepő "név" hangzott el: a nagybetűs Tüntető. A magyarázat kézenfekvő: a közel-keleti országokon végigsöprő "arab tavasz" mellett az Európát és az Egyesült Államokat is elért tüntetéssorozatnak köszönhetően döntöttek úgy, hogy ezek az emberek, a névtelen tömeg egyes résztvevői előtt tisztelegnek a lap írói és szerkesztői.
A tüntetők átformálják a globális politikát, világszerte újjáértelmezik az emberi erőt - fejtették ki az indoklásban a szerdai The Today Show című műsorban. Az 1927 óta kiosztott díjat rendszerint olyan személyeknek vagy adott esetben tárgyaknak és gondolatoknak ítélik oda, akik vagy amelyek a leginkább befolyásolták jó, illetve rossz irányban az adott év eseményeit. A döntést gyakorta kísérik heves viták.
2010-ben Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és vezérigazgatója, előtte pedig Ben Bernanke, a Fed elnöke kapta a díjat. Ő Barack Obamát követte a sorban, az amerikai elnök elődei között pedig olyan nevek bukkannak fel, mint a U2 énekese, Bono, George W. Bush korábbi amerikai elnök, vagy Jeff Bezos, az amazon.com internetes áruház alapítója és vezérigazgatója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


