Nagyot terpesztve sóvárog Samantha Saint
Vérforraló képek: kóstolta már piercinggel a mellbimbót?
Samantha Saint a nevével ellentétben a legkevésbé sem tűnik szentnek, annál inkább valami ördögi csábítónak, főleg a vörös melltartóban. És amikor megszabadul tőle, feltárul a... De beszéljenek a képek!
Hány piercinget fedez fel Samantha testében? 
Samantha Saint... Ízlelgetjük a nevét, aminek a tulajdonosa egy kicsit se tűnik szentnek, nem beszélve arról, hogy legszívesebben egészen mást ízlelgetnénk.
Már azzal is felkorbácsolja a vágyat, ahogy megáll a lépcsőn és hívogatón elindul felfelé, de aztán mégis meggondolja magát és úgy dönt, nem vár addig, míg felsétál. Itt akarja és most azt a kóstolgatást.
Ennek ékes bizonyítékául szép apránként, de nem túl lassan megszabadul az összes ruhájától, csak azt a megdöbbentő módon még kockásan is izgató harisnyát hagyja magán, ami mindenki máson röhejesen nézne ki, rajta meg a csipkekombiné sem lehetne csábítóbb.
Végérvényesen akkor kerít a hatalmába, amikor feltárulnak a piercinggel átszúrt mellbimbói, azon már meg sem lepődünk, hogy kicsivel később hasonló kis ékszert találunk a kéjbarlang bejáratánál.
A többit a fantáziára bízzuk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


