Unplugged koncertet adott a rockbanda
Galéria - Nem erősítettek, de így is imádta a közönség az Eddát
Mindennemű elektronikus rásegítés nélkül, csak a hangosításhoz szükséges mikrofonokat és hangszórókat használva lépett színpadra csütörtökön az Edda, hogy bizonyítsák: nem a technikától szólnak úgy a dalok, ahogy.
Unplugged EDDA-koncert Debrecenben 
Unplugged, vagyis akusztikus koncertet adott csütörtök este a debreceni Kölcsey Központ nagytermében az EDDA zenekar, bár a szó leghagyományosabb értelmével ellentétben ezúttal a színpadra került néhány elektromos eszköz is, mint például a szintetizátor, de ezen kívül minden úgy szólt, ahogy annak szólnia kell, eredeti, keverés nélküli hangzásban.
A műfaj a 80-as évek végén indult útnak, az MTV zenecsatorna a 90-es években teremtett divatot vele, amikor különböző sztárok léptek fel elektronikus rásegítés nélküli koncertekkel - akkoriban egyre gyakrabban merült fel az előadókkal szemben az a vád, hogy számaik csak a technikai utómunkák miatt szólnak úgy, ahogy, és ezeket a vádakat igyekeztek cáfolni, hozzátesszük: sikeresen és a kételyeket tényleg eloszlatva.
Az unplugged a szó eredeti jelentése szerint olyan koncert, ahol a fellépő egyáltalán nem használ semmilyen árammal működő eszközt, nem véletlen, hogy ezek jellemzően kis méretű klubokban, maroknyi szerencsés kiválasztott jelenlétében kerültek megtartásra.
Mára a stílust kissé lazábban értelmezik, nagyobb termekbe is beviszik az ilyen koncerteket, emiatt óhatatlanul előkerült a mikrofon és az erősítő, de továbbra is alapelv, hogy igyekeznek minél több akusztikus hangszert használni, elektromos gitár helyett például az EDDA is hagyományos hangszereket használt.
A siker azonban így is elsöprő volt, a lassan 40 éves banda bebizonyította, hogy önmagukban is "jól szólnak", az EDDA továbbra is holtbiztos, hogy él!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


