Életveszélyes is lehet a módszer
Vodkás tamponnal részegednek a tinik
Nem újkeletű a szóbeszéd, hogy vodkával átitatott tampont helyeznek a lányok a hüvelyükbe, ám eddig sokan azt hitték, csak afféle városi legenda. Az orvosok most cáfolnak.
2011.11.11 14:29manna.roRendőrök és orvosok hívták fel a közvélemény figyelmét az Egyesült Államokban arra, hogy a tinédzserek fenekükbe és vaginájukba vodkás tampont nyomnak, és ezzel a hatékony módszerrel rúgnak be. Sokáig azt hitték, ezek csak városi legendák, ám a szakemberek megcáfolták.
„Közvetlenül a vérbe jut, nem érintkezik a gyomorsavval, mely mérsékelné az alkohol hatását. Nemcsak a lányok gyakorolják, hanem fiúk is, akik ánuszukba nyomnak ilyen tampont" - magyarázta Dan Quan, az arizonai Maricopa központ doktora. A szakember szerint ez a módszer egyre ismertebb és népszerűbb a fiatalok körében.

A fiatalok feltehetően azért csinálják, mert így nem érződik a leheletükön, hogy ittak, a rendőrségi szonda sem tudja kimutatni az alkoholt szervezetükben. A módszer azonban nagyon veszélyes is lehet, hiszen leszámítva a hüvely és az ánusz irritációját, elég nehéz megállapítani, hogy ki mennyit ivott. Ráadásul például a vodkát fogyasztó ki sem tudja hányni az elfogyasztott alkoholt, így könnyen kómába eshet.
Dan Quan felhívta az orvosok figyelmét arra, hogy vizsgálják meg alulról is azokat a fiatalokat, akiket kómás állapotban szállítanak kórházba, hiszen megeshet, nem kevés alkoholt fogyasztottak hüvelyükön vagy éppen ánuszukon keresztül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


