Túlzsúfolt szobában altatták a kisbabát
Megrázó: tévé zúzta halálra a kiságyban fekvő csecsemőt
Elképesztően túl volt zsúfolva a szülők hálószobája, ahol egy utazóágyban aludt a hat hónapos Chloe. Amikor édesanyja elmozdította az ágyat, rázuhant a tévé és agyonnyomta a csecsemőt.
2011.10.26 17:01ma.huBelehalt a sérülésekbe az a hat hónapos kislány, akinek az ágyába egy tévé zuhant bele, az anyja még élve vitte a kórházba, de a szakorvosok minden igyekezete ellenére egy órával később már nem élt. Az eset még májusban történt, de a vizsgálatokat csak most zárták le a nyomozók, ezért addig nem lehetett nyilvánosságra hozni.

Chloe Yates egy utazóágyban feküdt a szülei túlzsúfolt hálószobájában, amikor anyja véletlenül meglökte a kiságy mellett álló, mindig is billegő komódot. Ennek a tetején állt egy 32 cm-es hagyományos képcsöves tévékészülék - a fél éves csecsemőnek esélye sem volt, ahogy sziklaként zuhant rá a súlyos tárgy.
Az angliai Manchesterben élő Zara Muxlow a helyi kórházba vitte kislányát, ahol egy máj-specialista azonnal hozzálátott a műtéthez, de a gyermek már menthetetlen volt.
A most lezárult nyomozás kimondta, hogy a tragédiához egyértelműen a túlzsúfolt helyiség vezetett, ahol a szülők franciaágyának végén, az ággyal párhuzamosan állt a billegő komód, rajta a tévével. A kora reggeli órában a nő megpróbálta betuszakolni magát az alig pár centis résbe a kiságy és a franciaágy közé, hogy felkapcsolja a villanyt, ekkor lökte meg az ággyal a fiókos szekrényt.
A nyomozók szerint nem lehetett előre sejteni, hogy ilyen durva véletlen történik majd. "Ritkán hallunk efféle tragikus eseményről" - mondta Alan Walsh helyettes halottkém.
A későbbi hasonló tragédiák elkerülése végett a hatóságok egy figyelmeztetést adtak ki a szülőknek, melyben közlik, hogy a kisbabák ágyának a legbiztonságosabb helye a szülők ágyának végében van, a baba lába a szülők ágyának lába felé legyen, és nem szabad, hogy zsúfolt legyen a kiságy környéke. Azt is hozzátették, hogy az egész ház legyen füstmentes - igaz, ez már csak egy plusz kiegészítés volt, hisz nyilvánvalóan semmi köze a kiságyba zuhanó nagy tárgyakhoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


