Szellemi szintjük egy tíz éves gyereké volt
Rabláncon, pincében tartottak fogva négy értelmi fogyatékost
Rabláncra verve tartottak fogva négy szellemi fogyatékos felnőttet egy pincében, elrablójuk a szociális segélyekre utazott. A csalássorozatot hárman követték el.
2011.10.18 07:29ma.huAmikor Turgut Gozleveli belépett az elhagyatott pincébe, nem akart hinni a szemének: a bérház kazánhelyiségében négy szempár nézett rá egy takaró alól. "Sosem tapasztaltam még ehhez fogható szörnyűséget" - vallotta be később a házmester, szavait pedig a Philapelphiai Rendőrkapitányság helyettes biztosa, Richard Ross is megerősítette.
"Ha megnézzük, milyen körülmények között tartották ezt a négy szerencsétlet, látható, hogy valójában mintha valami föld alatti börtön lett volna" - fogalmazott.

A rendőrség szerint a megrázó bűncselekményt az 51 éves Linda Ann Weston követte el két bűntárssal, a 47 éves Thomas Gergoryval és Eddie Wrighttal, ők hárman négy értelmi fogyatékost tartottak fogva, hogy megszerezzék a szociális segélyeket.
A borzalmak több mint egy éve folytak, eredetileg Texasban kezdték a csalást, aztán átköltöztek Floridába - derült ki a rendőrség beszámolójából.
A négy fogyatékost a bokájánál fogva a kazánhoz láncolták, ahol csak egy vödör volt a WC-jük, és elképesztően keveset kaptak enni és inni. Thomas Gergory unokatestvére képtelenségnek tartja a történteket, szerinte rokona magától nem lett volna képes ilyesmire, és biztos, hogy csak Weston manipulálásának köszönhetően keveredett az ügybe.
Az áldozatok egy 29 éves nő, valamint egy 31, egy 35 és egy 41 éves férfi voltak, szellemileg egy tíz éves gyermek szintjén állnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06