Vádat emelt az ügyészség
Rabszolgaként tartottak fogva egy hajléktalant
A Tolna Megyei Főügyészség szóvivője közölte: egy hajléktalant fogva tartó férfi ellen emelt vádat a Szekszárdi Városi Ügyészség, a vádlott egy éven keresztül többször bántalmazta, éheztette és dolgoztatta a sértettet.
2011.07.06 16:00MTIA 30 éves, ráckevei, de Decsen élő vádlott még 2009. áprilisban fogadta be a középkorú hajléktalan férfit, aki szállásért és ellátásért cserébe dolgozott nála - mondta Himmelné Ökrös Magdolna.
Mivel a férfi rosszul bánt vele, néhány hónap múlva megpróbált megszökni, de az rövidesen megtalálta, és arra kényszerítette, hogy térjen vissza hozzá. Ezután egy istálló melletti helyiségben tartotta.
A vádlott többször megverte, esetenként éheztette a hajléktalant, rokkantnyugdíját és iratait elvette, egy alkalommal pedig szexuális kapcsolatra akarta kényszeríteni.
A sértett 2010. májusban szökött meg ismét, betört egy pékségbe, majd a decsi vasútállomásra ment, és az ott lévő rendőröknek felfedte az elszenvedett sérelmeket.
A csalásért, erőszakos közösülésért már büntetett férfit az ügyészség személyi szabadság megsértésével, zsarolással, testi sértéssel, szemérem elleni erőszakkal, sikkasztással és lopással vádolja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


