Kati mama se akarja a fiával összeesketni
"Másadszor" is kipenderítenék az anyósok a férjvadászt
Nem áll jól Mása szénája az anyósoknál, a két gyermekével férjet kereső menyasszonyjelöltet ugyanis már másodszor küldik összecsapásra. Kati mama a fia haragját is vállalta.
ÖsszeEsküvők: Mása és Marián romantikus útja Párizsba 
A hat anyósból öten tették a jelüket Mására, így immádon másodszor kell a kétgyermekes anyának megküzdenie a nézők kegyeiért, hogy továbbra is esélyes maradjon az ÖsszeEsküvők fődíjára, és egy lehetséges esküvőre.
A fiúk mamái más-más megfogalmazásban, de lényegében ugyanazt mondták el: szerintük a lány hiába kapott egy lehetőséget két héttel ezelőtt, hiába utazhatott el Marcival a szerelem városába, Párizsba, sem a visszaérkezésük után, sem azóta nem lehet rajta felfedezni a szerelmet vagy akár csak a vágyakozást a fiú iránt.
Kati mama vívódott a legtöbbet, hisz neki nemcsak azt kellett eldöntenie, hogy melyik lányt tartja alkalmatlannak arra, hogy később esetleg a menye legyen, de azt is mérlegelnie kellett, hogy ezzel fiának mekkora csalódást fog okozni. Végül engedett a megérzéseinek és azt mondta: Mása csak eszköznek tekinti Marcit ahhoz, hogy játékban maradjon, érzései viszont nem őszinték, ezért mennie kell.
A fiatal nő volt a legelső a játék alatt, akit a mamák ki szerettek volna ejteni, igaz, első ízben még az volt a kifogás vele szemben - szintén majdnem teljesen egyhangúan -, hogy aki képes egy tévéshow kedvéért több hétre magára (pontosabban a nagymamájukra) hagyni gyermekeit, az felelőtlen anya és neki inkább mellettük lenne a helye.
A mostani vádakra Mása annyit felelt, hogy a mamák csak az a nagyjából 40 perces összefoglaló alapján tudták megítélni az ő viselkedését és érzelmeit, amit a szembesítés előtt láttak, arról azonban láthatóan fogalma sincs, hogy a fiúk rezidenciájába átköltöző anyukák a tévén keresztül folyamatosan nyomon követik a fiatalok minden pillanatát.
Szerda este Erzsók jelölheti ki kedvenc anyósként Mása ellenfelét, de a döntés nem lesz könnyű. Niko védettséget élvez és várható, hogy fia szerelmét, Renikét sem fogja párbajozni küldeni - talán Mónikának kell legjobban félnie, aki a Maki-ügy óta nem tudta visszaszerezni a feltétlen bizalmat, vagy a többi lány is veszélyben van?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


