Nkuya Sonia félidős terhes
Eddig titok volt: mégis kisbabát vár a Megasztár énekesnője
Noha már a terhessége felénél jár, Nkuya Sonia csak most merte bejelenteni, hogy kisbabát vár. Eddig ugyanis attól félt, hogy a plasztikai műtéte miatt a magzat nem teljesen egészséges.
2011.10.04 17:29ma.hu / TV2Mintegy másfél hónappal ezelőtt röppent fel először egy kósza hír, miszerint Nkuya Sonia és szerelme, akivel csak pár hónapja alkotnak egy párt, hamarosan szülői örömök elé néznek. A hír azért kavarta fel különösen az állóvizet, mert napokkal korábban jelentette be az ugyancsak fiatal és ugyancsak karrierje elején álló Szorcsik H. Viktória is, hogy rövid kapcsolat után kisbabát várnak szerelmével.
Természetesen augusztus közepén mindenki megpróbálta kideríteni Soniától az igazat, ám ő még az őt útnak indító TV2-nek is annyira homályosan fogalmazott, hogy abból bármit ki lehetett hallani: azt is, hogy a hír igaz, meg azt is, hogy nem. Most, másfél hónappal később viszont végre nyíltan vállalja: igen, valóban anyuka lesz, sőt, már a 21. hétben jár.
Sonia kisbabájának 4D-s ultrahang-képe (Fotó: TV2)
Hogy miért titkolta ilyen hosszú ideig? Ennek meglehetősen prózai oka van: közvetlenül azelőtt volt a mellnagyobbító műtéte, mielőtt kiderült, hogy várandós. Így viszont megvolt az a kockázat, hogy a baba fejlődését hátrányosan befolyásolta akár az operáció, akár az a gyógyszer, amit utána viszonylag hosszan kellett a kismamának szednie. Mostanra viszont végre minden vizsgálatot elvégeztek és egyértelmű, hogy a kislány - merthogy már ez is biztos - tökéletesen egészséges!
Sonia és párja, a Matt Diamond művésznéven ismert zenész rendkívül izgatottak az új jövevény miatt, a Megasztár tehetséges énekesnője például saját bevallása szerint még sosem került közelebbi kapcsolatba egyetlen kisbabával sem, jóformán azt sem tudja, hogyan kell megfogni egy ilyen csöppséget, de azt mondta, már most imádja a születendő picurt.
És hogy mi lesz az eredetileg őszre tervezett esküvővel? Azt egy pár hónapig mindenképp halasztják, legalább addig, amíg Sonia szoptat, utána pedig jöhet a nászút, hármasban!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


