Kegyetlenül kínozták mindkét gyermeküket
Brutális szülők: pókot tömtek gyerekük szájába büntetésképp
Borzalmas gyerekkínzásért ítélték börtönre azt a brit szülőpárost, akik kéjes örömüket lelték abban, ha a kicsiket sírni és sikoltozni látták. Egy véletlen baleset vetett véget a szörnyűségeknek.
2011.10.04 11:29ma.huNemcsak kegyetlenül megkínozták gyermekeiket, de videóra is vették, ahogyan sikítozik a két pici - ennek köszönhetően nem volt nehéz elítélni a 31 éves James Kirmant és barátnőjét, a 24 éves Rachel Drinkellt. A legfeljebb biológiai értelemben szülőnek nevezhető pár egyenként 32 hónapos börtönbüntetést kapott a bántalmazásokért.
A brit páros az egyik felvétel tanúsága szerint a földre gyűrte a sikoltozó kislányukat, és egy pókot próbált a szájába gyömöszölni. Egy másik alkalommal a szemük láttára kezdtek szeretkezni, az alig néhány hónapos kisfiuknak pedig trombitával fújtak a fülébe. A brutális bánásmódnak az vetett véget, hogy amikor a kislány kezébe tették a csecsemőt, ő véletlenül nekinyomta a radiátornak és a kicsi olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy kénytelenek voltak mentőt hívni.
Ráadásul még a segélyhívással is jócskán elkéstek, mert előtte alaposan kitárgyalták, hogy szükség van-e egyáltalán orvosra. A mintegy 20 perccel később megérkező mentős a fürdőszobában talált rá a sérült babára, ezután került csak kórházba a gyermek.
A páros elismerte, hogy nem megfelelően látták el a két gyermeket és hogy késlekedtek az orvosi segítségkéréssel. A lakásukban megtalált videókazettákra reagálva azonban csak annyit mondtak, hogy a pók csak egy vicc akart lenni, de végül túl messzire mentek.
A védelem megpróbált enyhítő körülményeket felhozni számukra, ám az ügyészség a per során kiemelte, hogy a videófelvételen jól látható az arcukra kiülő mosolyból, hogy egyértelműen élvezték a kegyetlenkedést. Az egyik londoni pszichiátria orvosa szerint ráadásul a kínzások maradandó nyomot hagytak mindkét gyermek lelkében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


