Két új szereplővel bővül a Jóban Rosszban
Szívtipró doki fűti a szíveket Csillagkúton
Nagy a jövés-menés Csillagkúton. Az utóbbi napokban két új szereplővel bővült a Jóban Rosszban csapata. Egy csinos nővér Mónika, és egy sármos orvos, Dr. Bezerédi Szilárd érkezett a Csillagvirág Klinikára.
2011.09.22 18:29RedLemonSallai Nóra és Kedvek Richárd teljes egyetértésben jelentette ki: a sikersorozat csapatával élvezetes a közös munka, beilleszkedésüket a profi hozzáállás és a kedves fogadtatás is megkönnyítette.
„Korábban egy hazai bank reklámkampányában szerepeltem, ennek kapcsán értesültem a castingról, ahol rögön beválogattak Mónika szerepére. A csapat nagyon kedvesen fogadott, olyan mintha mindig is itt lettem volna” - mesélte Nóra, aki már barátokat is talált Csillagkúton.
„A legtöbb jelenetem Madár Verával és Juhász Adrival van. Sőt velük egy öltözőn osztozunk. Nagyon aranyosak a lányok, a munkán túl, baráti viszony is kialakulóban van köztünk, aminek nagyon örülök” - árulta el az új nővérke.
Sallai Nóra (Fotó: RedLemon)
A TV2 napi sorozatában egy igazi szívtipró is feltűnt. Kedvek Richárd korábbi munkája során is megkapta a nők bálványa címkét, ez most sem lesz másképp.
„A színházban hozzászoktam már a rajongókhoz. A második évadom végére egy női fanklub is alakult, amire az egyik barátom hívta fel a figyelmemet. Azóta megismerkedtem a hölgyekkel, akik nagyon kedvesek, aranyosak, azóta is tartjuk a kapcsolatot” - mesélte Richárd, aki a kórház új pszichiáterét alakítja Jóban Rosszban, ahol mindig történik valami.
Kedvek Richárd (jobb szélen) (Fotó: RedLemon)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


