Több száz utast bénított meg Agnelli örököse
Nem tud parkolni a Fiat-örökös: bírságokra mennek el a milliók
Egy teljes villamosvonalat bénított meg Lapo Elkann, aki a Fiat-birodalom örököseként ismert szerte Olaszországban, másnap pedig ismét tilosban parkolt. A család fekete bárányként kezeli az ifjút.
2011.09.12 07:29ma.huEgymás után két napon is súlyos bírságot szedett össze Lapo Elkann, akit a világ úgy ismer, mint a Fiat torinói üzemét alapító Agnelli család egyik leszármazottját, a rokonság azonban leginkább fekete bárányként emlegeti a fiatalt, és a hétvégi két eset hallatán ezen egyáltalán nem lehet csodálkozni.
A meggondolatlan ifjoncnak kétszer is sikerült olyan parkolóhelyet kiválasztania, ami még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető szabályosnak, ráadásul az egyik alkalommal ez nem pusztán apró figyelmetlenség volt, ami egy kisebbfajta büntetőcsekket von maga után - ez a származását ismerve amúgy sem rázza meg túlzottan -, hanem óriási közlekedési tumultust okozott több száz ember számára.
Elkann ugyanis úgy gondolta, nincs azzal semmi gond, ha leparkol a villamossínekre, majd "épphogy beugrik" a közelben lévő bútorboltba nézelődni egy kicsit. Az "épphogy" következménye végül egy nagyjából fél órás közlekedési dugó lett Milánó 3-as számú villamosvonala mellett, mivel a hatalmas Grand Cherokee típusú dzsipet még elvontatni sem tudták a méretei miatt.
Fotó: girlpower.it
A Fiat csoport elnökének testvére ráadásul úgy vélte, bűnét jóváteheti pár bocsánatkérő szóval, aztán elszáguldott a terepszínű járművel. Az utasok valami érthetetlen okból kifolyólag mégsem akartak neki megbocsátani, és a közlekedési vállalat sem érte be a mentegetőzéssel, hisz pár perccel azelőtt, hogy Elkann megjelent a kocsinál, már ott tartottak, hogy ideje lenne villamospótló buszokat szolgálatba állítani.
A "figyelmetlenségért" cserébe az észak-olasz nagyváros közlekedési vállalata kijelentette, minimum 1500 eurós (400 ezer forint) bírságra számíthat a milliomoscsemete.
Ezek után joggal feltételezhetnénk, hogy legalább egy kis időre meghúzza magát Elkann, ám nem így történt: a 34 éves férfi már rögtön másnap újfent tilos helyen állította le kocsiját - igaz, ezúttal nem a közlekedést akadályozta, "csak" az áruszállítást, mivel egy étterem előtti teherrakodásra fenntartott helyen tette le kocsiját.
"Fiatal és milliomos, és ezért már azt hiszi, neki mindent szabad" - kommentálták az olasz lapok a két egymást követő esetet, hozzátéve: "hiába van tucatnyi gépkocsija, parkolni mégsem tud".
Fotó: gqitalia.it
Kapcsolódó írások:
- Lenyúlta a parkolóautomatákból beszállított aprót
- Na tessék: kamu volt a vilniusi tankos-parkolós videó
- Parkolási rekordot döntött, de nem sokáig örülhetett
- Videóval: harckocsival tesz pontot a tilosban parkolás végére Vilnius polgármestere
- Parkolni akart a hölgy: hat autónak és egy gyalogosnak ment neki
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


