Mielőbb szeretné megkezdeni büntetését a sztár
Stohl András a Kozmába készül
Még csak két nap telt el az ítélethirdetés óta, ám Stohl András úgy döntött, nem kér halasztást, szeretne mielőbb túllenni a büntetésén, ami minimum öt hónap börtönt jelent. Ügyvédje szerint lehet, hogy Budapesten marad.
Stohl András a vádlottak padján
Kedd délután óta visszavonhatatlan tény: Stohl Andrásnak hamarosan börtönbe kell vonulnia, a 2010. május 8-án általa okozott közlekedési baleset miatt a bíróság 10 hónapos elzárásra ítélte, amelyből legalább ötöt le kell töltenie. Azt azonban egyelőre csak sejteni lehet, hogy pontosan mikor és hol kezdi meg büntetését a színész.
A törvény ugyanis lehetőséget ad arra, hogy az elítélt halasztást kérjen, de Stohl ezzel nem kíván élni, annak ellenére, hogy a Nemzeti Színházban a felmentésére számítva beosztották őt a most kezdődött évadban néhány szerepre, és már a próbákat is megkezdték vele.
Az ítélethirdetés napján még eljátszott a gondolattal, hogy csak az évad végén vonulna rács mögé, de a legfrissebb információk szerint végül úgy döntött, jobb mielőbb túlesni rajta, ezért elképzelhető, hogy már októberben megkapja a kék-szürke kockás egyenruhát.
Arra a kérdésre pedig, hogy ez pontosan hol is lesz, már ügyvédje, Dr. Ruttner György válaszolt az Új Ászban. Mint kifejtette, hivatalosan mindig az elítélt lakhelyéhez legközelebbi büntetés-végrehajtási intézményben kell a kiszabott időt letölteni, így Stohl előtt két lehetőség áll nyitva: nagy eséllyel a fővárosi Kozma utcai börtönbe fog védence bevonulni, de felmerült a Bács-Kiskun megyei fegyintézet is, miután a színésznek Kecskeméten van egy ideiglenes bejelentett lakcíme.
Akárhogy is, az biztos, hogy erről a nagyközönség is értesülni fog, ám Stohl kijelentette, nem akar börtönshow-t csinálni, ugyanúgy szeretné letölteni az idejét, ahogy bármelyik másik elítélt.
Még több hír Stohl Andrásról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06