Négy és fél év börtönre ítélték
Szexszel gyógyított az álnőgyógyász "gróf"
Négy és fél évi szabadságvesztésre ítélt pénteken egy zakopanei bíróság egy 50 éves lengyel férfit, aki magát nőgyógyásznak - és grófnak - kiadva több nőt becsapott, azt hazudva nekik, hogy meg tudja gyógyítani őket szexuális kapcsolat útján.
2011.09.02 19:05MTIAz ítéletbe beszámították azt a több mint egy évet, amit Zdzislaw M. előzetes letartóztatásban töltött. Az egyelőre nem jogerős ítéletet az ügyész elfogadta. A vádlott nem ismerte el a terhére rótt cselekményeket. Az ítélethirdetésen sem Zdzislaw M., sem védője nem jelent meg.
A "gróf" elleni összesen hét vádpont egyike szerint két nőt szexuálisan és anyagilag is kihasznált. Egy 19 éves lánnyal elhitette, hogy petefészekrákja van, majd költséges műtétet ajánlott neki, de közölte vele, hogy létezik alternatív módszer is: szexuális kapcsolat, melybe a lány beleegyezett. Mi több, még fizetett is 1300 zlotyt (mintegy 85 ezer forint) a "gyógykezelésért".
Egy másik 19 éves lányt azzal a mesével vett le a lábáról, hogy gazdag gróf, és nőgyógyászati klinikája van Svájcban, ahol híres embereket gyógyítanak. Megszöktette a lányt, és beutazta vele Európát.
A lány anyja bejelentést tett a rendőrségen lánya eltűnése miatt. A rendőrség több hónapig kereste a férfit, míg végül ráakadt a megszöktetett lánnyal együtt.
A vizsgálat az ítélet ellenére tovább folytatódik, mert a nőgyógyász grófnak a rendőrség feltételezése szerint további áldozatai is vannak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


