A pertől sem riad vissza a hellén nőfaló
Alekosz ügyvéddel támadt Veronikára
Ex-menyasszonyjelöltje sorozatosan olyan kijelentéseket tett a sajtóban, ami minden valamirevaló férfi önérzetét sértik, ezért Alekosz úgy döntött, ultimátumot ad Veronikának.
2011.08.12 07:56ma.huCsak két hónap kellett hozzá, hogy a világraszóló nagy szerelemből életre-halálra szóló háború kerekedjen Alekosz és Veronika között. A hellén nőfaló és reménybeli menyasszonya nem is olyan rég még boldogan utaztak a görögországi Kos szigetére, amit a Szerelem a legfölsőbb szinteken című párkereső műsor végén nyertek, ám már ott elkezdődtek az apró csatározások.
Veronikánál akkor szakadt el végleg a cérna, amikor az elutazás előtt Alekosz kijelentette: a ValóVilágért kapott nyereményútjára exbarátnőjét, Tündét viszi.
De még ez sem lett volna elég a hadüzenethez, ahhoz a hazaérkezés után is tett egyet s mást az érdi biztonsági őr. Leginkább azzal gyalogolt az egyébként megbocsátásra még mindig kész Veronika lelkébe, hogy egy laza mozdulattal félrelökte őt, majd elkezdte úton-útfélen hangoztatni, hogy neki most az a dolga, hogy minél több nővel kapcsolatot létesítsen.
Alekosz Betty szeme láttára öleli Veronikát (Fotó: Fókusz - A galériához KATT a képre!)
Ennek némiképp ellentmond, hogy napokkal később új fix barátnőt "újított be", bár lehet, hogy csak azért, mert Betty (y-nal!) szemet hunyt Alekosz kicsapongásai felett. Veronika viszont nem tudta feledni a múltat, előbb saját magára húzott apácaruhát 10 évre, majd módszeresen elkezdte osztani Alekoszt.
Ezek a támadások többnyire a csődör férfiasságára irányultak, amit Alek egy darabig kedvesen mosolyogva tűrt, de most elege lett. "Veronika azt nyilatkozta, hogy nekem akkor jó egy lánnyal, amikor a lánynak nem jó, és akkor úgy érzem, mintha őt megerőszakolnám - hát ez teljes mértékben kimeríti azt, ami nem szimpatikus!" - panaszolta Alekosz a Fókuszban.
Ezért ultimátumot adott a lánynak: ügyvédjével felszólítást küldetett neki, hogy 5 napon belül kérjen bocsánatot ugyanabban az újságban, ahol a becsmérlő állítások megjelentek. "Amennyiben megteszi, nincs följelentés" - szögezte le, és ebből egyértelműen az következik, hogy ha a bocsánatkérés mégsem jelenik meg, akkor akár a bíróságig is eljuthat az ügy.
"Nem gondolom, hogy azzal, hogy én azt mondtam, személy szerint nekem nem volt jó vele, azzal bárkinek bármijét megsérteném. Lehet, hogy másnak jó, nekem nem volt az" - vágott vissza a lány, fenntartva állításait, miszerint Alek nem elég férfias, ellenben figyelmetlen és önző szerető.
A görög nőfaló barátnője, Betty is cáfolja Veronika állításait, ő minden téren elégedett Alek teljesítményével, aki egyébként nem érti, miért volt erre szükség, miért kellett a szexuális élményeiket ország-világ előtt kitálalni. "Ez nagyon fáj" - vallotta be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


