A körülmények késztették a meghátrálásra
Feladta az úszónő: mégsem úszik cápák közt
Három teljes napon keresztül tartott volna az a 166 kilométeres út, amit egy 61 éves egykori úszóbajnok akart megtenni a cápáktól hemzsegő tengerben, védőketrec nélkül, ám az időjárás miatt feladtni kényszerült álmát.
2011.08.09 14:45ma.huVasárnap indult útnak, szerdára tervezte a megérkezést Diana Nyad, aki 30 év után, 61 évesen vágott bele másodszor élete nagy álmának megvalósításába: Floridából Kubába szeretett volna átúszni lényegében pihenés nélkül, akkora szüneteket tartva, amelyek során néha enni tudott. A 166 kilométeres út nemcsak megerőltető, de különösen veszélyes is, hisz a Key Westig tartó szakaszon csak úgy hemzsegnek a cápák, és az úszónő elsőként szerette volna a távot úgynevezett cápaketrec nélkül teljesíteni.
Ám miután vasárnaptól hétfő délutánig összesen 29 órán keresztül saját magát sem kímélve tempózott, végül ezúttal is feladni kényszerült a küldetést, az egyik kísérőhajón utazó informátor szerint a természeti körülmények miatt nem bírta tovább a terhelést. Annál is inkább, mert már előtte is fizikai problémákra panaszkodott, de akkor még az elhatározása erősebb volt.
Fotó: RTSeaBlog
1978-ban az erős szél és a tengeri áramlat miatt kellett feladnia, akkor együtt zokogott vele Margie Carroll tréner, de ő mondta ki a végső szót, amikor látta Nyad fizikai állapotát. A nő akkor már 40 órája úszott, de elméje egyre zavarosabbá vált, a túl kevés alvás csak felerősítette az erős fizikai fájdalmakat, és mint utóbb bevallotta: látta ugyan barátai könnyeit és hallotta a szavakat, de képtelen volt megérteni azokat.
Ezúttal is a szervezete adta fel a küzdelmet, 29 órával az indulás után váratlanul annyira kimerült, hogy az egyik pihenőidejében a kísérőhajó fedélzetére lépve váratlanul hányás tört rá. Korábban is voltak kisebb panaszai, hétfőn enyhe fájdalmat érzett a vállában és egy kicsit fulladt is, de a 18 órányi úszáshoz képest úgy tűnt, kifejezetten jól bírja a megpróbáltatásokat.
Most, hogy ismét fel kellett adnia, azt mondta: nem érez szomorúságot, úgy érzi, a kihívás reális volt az erőnlétéhez képest. 1997-ben egyébként egy akkor 22 éves ausztrál úszó teljesítette a távot, ám ő cápaketrec védelmében tette meg, és Nyad elhatározta, mindenképp úgy szeretne bekerülni az örökkévalóság történelemkönyvébe, mint az első ember, aki ketrec nélkül tette meg az utat.
Védelméről speciális elektromos cápariasztó rendszer gondoskodott, és több mentőhajó is kísérte, ha egy ragadozó mégis áttört volna a védelmi rendszeren. Az úszónő egyelőre nem nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy nekivág-e harmadszor is a kísérletnek, és ha igen, mikor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


