Százezer alsónemű után feladták a küzdelmet
A nagy gubanc: nem sikerült melltartórekordot dönteni
200 ezer melltartót akartak zsinórban egymáshoz kapcsolni a britek, hogy legyőzzék a korábbi ausztrál rekordot, de a női alsóneműk úgy összegabalyodtak, hogy végül a felénél feladták.
2011.08.03 11:29ma.huKudarcba, vagy inkább gubancba fulladt az a rekordkísérlet, amelynek során a britek le akarták győzni az ausztrálokat melltartóláncolásban. Eredetileg 200 ezer darabot akartak egymáshoz kapcsolni, ám ahogy az idő előrehaladt, az eredetileg lelkes önkéntesek egyre kevésbé voltak lelkesek, végül 9 órával a kezdés után úgy döntöttek, feladják a kilátástalan harcot a gordiuszi csomóba "rendeződött" melltartók ellen.
Itt még lelkesek... (Fotó: Worcester Standard)
"Alábecsültük a szükséges időt, hogy kicsomagoljuk a melltartókat" - mondta el Launa Walker, a kísérlet egyik szellemi szülőanyja. "Nem volt elég időnk arra, hogy csomagoljunk is és kapcsolgassunk is."
Pedig ha minden az eredeti tervek szerint megy, akkor a Londontól mintegy 300 kilométerre nyugatra fekvő Worcestert mára nemcsak a szószáról ismerhetnénk. A jelenlegi rekordtartó így továbbra is Ausztrália, ahol a gubanc nem okozott gubancot, és összesen 166 ezer melltartót sikerült egy vonalba kapcsolni.
Mint kiderült, a britek a csomagolást túl gyorsan csinálták, és a halomra dobált ruhadarabok összetekeredtek, olyannyira, hogy végül már lehetetlen volt szétválogatni.
A 200 ezer melltartót adományokból gyűjtötték össze, az akcióval pedig nemcsak a rekorddöntés volt a cél, hanem az is, hogy felhívják a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre és a családon belüli erőszakra.
"Legközelebb újra megpróbáljuk, csak egy másik időpontot kell kitűzni. Az adományokat továbbra is elfogadjuk azokból a melltartókból, amelyekre már nincs szükség." - mondta Walker.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


