Több szingli, több szex?
A testiség kerül a VV5 középpontjába?
Koncepciót váltott a Való Világ stábja, az ősszel induló szériába elsősorban szinglik jelentkezését várják. Érthető a gondolatmenet, hiszen a párjuk után epekedő villalakók nem annyira érdekfeszítően domborítanak a képernyőn. Harmincnyolcezren gondolták úgy, adnak egy esélyt maguknak a válogatón!
2011.07.22 07:20ferrer- ma.huEzúttal sokkal több szinglit keresünk, mert így az érzelmi szálak is szövevényesebben alakulnának – nyilatkozta a Blikknek Dobsi Adrienn, a Való Világ sajtófőnöke. Nincsen ebben semmi meglepő, a facér szinglik jóval mélyebb nyomot tudtak hagyni a nézőkben. Elég Pandora nyomulásaira gondolni, vagy éppen Majka pornószínésznős estéjére. Ami nemcsak akkor váltott ki visszhangot, de később is csámcsoghattak rajta az emberek, miután Maya Gold könyvében megemlékezett a légyottról: "Nagyokat sóhajtozott alattam, miközben szinte teljesen meztelenül lovagló ülésben nehezedtem rá. A vágya percről percre erősödött, én pedig egy pillanatra félretettem minden ellenszenvemet, és megszántam őt. Nem szépítem a dolgokat. A paplan alatt kielégítettem őt szájjal, miközben ő halkan nyögdécselt a kéjtől. Nem értem, hogy mire ilyen büszke és nagypofájú. Szinte hozzá sem értem, mire ő elélvezett. Nem irigylem a szeretőit.”
Amennyiben otthon férj vagy feleség várja a villalakót, jóval kevesebb az esély arra, hogy ilyen történhessen. Márpedig a nézettség kedvéért több intrikára, több érzelemre és feltehetőleg még több testiségre lesz szükség. Alekosz típusa ilyen hamar nem adható el ismét sikeresen, ezért valami vagányabbra van szükség. Jelentkezőkben pedig nincsen hiány, a hírek szerint 38 ezren (Ózd városának teljes népessége 2010 januárjában 34 930 fő volt!) jelentkeztek a válogatóra, és ha mindez még nem lenne elég, korábban kiderült, hogy a számtalan szingli mellett a VV4 győztesének, Alekosz édesanyja és testvére, Tibor is jelentkezik az új szériába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


