Nemrég szakított mindkét sztár az előző párjával
Hoppá: Dobrády Ákos összejött Iszak Eszterrel?
Néhány hete Iszak Eszter jelentette be, hogy már nincs együtt szerelmével, most pedig Dobrády Ákos ismerte be, hogy szakítottak a világsztár Emiliával. Most pedig együtt balatonoztak.
2011.07.18 11:29ma.huDobrády Ákos és Iszak Eszter együtt jár - legalábbis ezt sugallja egy hetilap több fotója is, amelyen a két híresség mással nehezen magyarázható szituációban látható. A Nagy Duett zsűritagja és egyik versenyzője nemcsak meghitten ücsörögnek a Balaton partján, de Eszti egy puszit is adott a TNT énekesének.
Bár az érintettek az Aktív kérésére sem álltak kamera elé és nem kommentálták a képeket, nem lehet kizárni, hogy ezúttal a titokban készült fotókban semmi félreértés nincs, tényleg alakul köztük valami. Már csak azért is, mert Eszter a TV2 énekversenye alatt ismerte be, hogy szakított szerelmével, Istenes Bencével, akivel több hónap után jöttek rá, nem passzolnak egymáshoz. Most pedig Ákos árulta el, hogy kapcsolata a világhírű tehetséges énekesnővel, Emiliával már a múlté.
Esztert persze a szakítás után az összes közelében felbukkant férfival igyekeztek összehozni, sokaknak gyanúsak voltak A Nagy Duettbeli partnerével, SP-vel, de Kasza Tibivel is hírbe hozták, akárcsak Talmácsi Gáborral - utóbbival egyébként a hírek szerint néhány éve tényleg volt köztük egy rövid viszony.
De a mostani fotók mindennél beszédesebbek, és az is sokat mond, ahogyan a két híresség ha meg nem is erősíti a feltételezéseket, de egyikőjük sem jelentette ki olyan kategorikusan, hogy "nem igaz", ahogyan azt az eddigi pletykák során tették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:10 Zsigó Róbert: népszerű a csok plusz
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
- 1:30 Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
- 0:30 Megjelent a Korda György 85 LP, szombaton koncert a Sportarénában
- 23:56 MÁV: péntektől ismét megvásárolható a szezonális Dunakanyar napijegy
- 22:31 Putyin: Fehéroroszország is részt vesz a taktikai atomfegyverekkel tartandó hadgyakorlaton
- 21:30 PM: tovább erősödnek a magyar-kínai digitális kereskedelmi kapcsolatok
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06