Megmérkőzött a Bon-Bon és a Szőke Kóla
Fotók! A nagy nyári összecsapás: Lelőtték Beleznay Endrét
Kellemeset a hasznossal: a Bon-Bon énekese, Szolnoki Péter mostanában a legfrissebb lemezén dolgozik, emiatt viszont gyermekei kissé háttérbe szorultak. A közös programot viszont nemcsak bepótolni sikerült, de még meg is fejelték.
Családok háborúja: Vízicsata Beleznay Endre és Szolnoki Péter közt 
A Bon-Bonos Szolnoki Péternek a sok fellépése és szólóalbumának munkálatai miatt kevesebb ideje jut mostanában a gyerekeire, ezért eldöntötte, hogy néhány napot csakis velük fog tölteni. Mivel imádja az új kihívásokat és megmérettetéseket, azzal az ötlettel állt elő, hogy kihívja Beleznay Endrét és családját Ráckevén egy családi vetélkedőre.
"A Duna szállodája Ráckevén ideális helyszínnek bizonyult, hiszen családias légköre miatt, szívesen látogatom a gyerekeimmel." - kezdte az énekes. "Endre barátom és lánya, Bodza, valamint neje, Réka is azonnal felvette a kesztyűt és igent mondott a kihívásra. Rengeteg mókás vetélkedőt találtunk ki a gyerkőcökkel, amit nem csak ők, hanem, mi szülők is rendkívül élveztünk." - emlékszik.
„Úgy érzem, hősiesen helytálltunk a Szolnoki családdal szemben, bár óváson gondolkozom, mert náluk kettővel több gyerek volt" - viccel Endre. "Bodza lányom nagyon jól céloz, így a vízipisztolyos játékokat mind mi nyertük meg, a fociban viszont a Szolnoki Bogival, Petikével és Balázzsal felálló ellenfél győzött, de már most tervezzük a revansot.” - nevet.
Bár az időjárás nem mindig volt kegyes küzdő szellemű sztárjaink számára, azért minden feladatot hősiesen teljesítettek és végül megegyeztek egy igazságos döntetlenben.
Viszont Beleznay Endre nem lenne Beleznay Endre, ha nem talált volna ki egy újabb próbatételt magának. „Hajóskapitánynak álltam - mondja büszkén -, én vezettem a szálloda hajóját és elvittem a többieket egy sétahajókázásra. Azért természetesen néha átadtam a kormányt Petinek, és a gyerekek is kipróbálhatták, de a kikötési manővert én magam oldottam meg." - dicsekszik.
Endre és Peti abban teljes mértékben egyetért, hogy nem szándékoznak pályát változtatni, viszont a gyerekek nyomásának engedve Ráckevére hamarosan visszatérnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


