Munkahelyéig követte kiszemelt áldozatát
Videó! Péniszét mutogatta a szatír - fényes nappal egy bank előtt!
Egészen munkahelyéig, egy bank bejáratáig követte egy szatír a kiszemelt áldozatát, ám a reggeli tömegben nem sok esélye maradt a sikerre - a letartóztatásra annál inkább.
2011.07.11 11:29ma.hu / manna.roSzexuális erőszakra készült néhány napja egy 35 éves román férfi, ám rossz helyszínt és időpontot választott ki, így egy nappal később már a rendőrség nem túl szívélyes vendégszeretetét élvezhette a kiszemelt nő helyett.
A szatír Brassó központjában eredt egy 23 éves banki alkalmazott nyomába, aki épp munkahelyére igyekezett és oda 9 óra előtt néhány perccel meg is érkezett. A bank biztonsági kamerája rögzítette, amint a nő befordul az épület bejáratához vezető előcsarnokba, mögötte pedig egy férfi menetel, ránézésre senki nem gondolta volna róla, mire készül.
Ám néhány perccel később a férfi láthatóan botladozva, a lecsúszó nadrágjába kapaszkodva menekült a helyszínről, ahol az ügyintézésre váró ügyfelek akadályozták meg szándékát.
Mint kiderült, a bejáratnál - ezt a kamera már nem láthatta - megpróbálta megcsókolni a nőt, az ellenkezést pedig egy pofonnal "honorálta". Ezután más módszerhez folyamodott: elővette a nadrágjából a péniszét és azt mondta a nőnek: ha megfogja a szerszámát, utána békén hagyja.
A kiszemelt nő azonban inkább a rendőrséget értesítette, és az egyre gyűlő szemtanúk is arra késztették a férfit, hogy hagyja el a helyszínt. A nyomozóknak mindössze egy napjukba telt kideríteni a férfi személyazonosságát és elfogni őt.
Egyelőre 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, de súlyos büntetésre számíthat visszaesőként: 2006-ban rablás miatt már egyszer 4 évet börtönben töltött.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


