Megvan a Szépségkirálynő 20 döntőse
Gyönyörű lányok: vajon kinek a fejére kerül a korona?
Lezárult a szépségkirálynő-választás előtti utolsó nagy megmérettetés, összeállt a 20 fős döntős mezőny - ám négy szépségnek pénteken búcsúznia kellett az álmától. Nemcsak ők fakadtak sírva.
Huszonnégyen indultak, húszan jutottak a Szépségkirálynő döntőjébe 
Összeállt A Szépségkirálynő élő döntőjének mezőnye, kiderült, kik maradtak versenyben a címekért. A szuperprodukció pénteken négy lánytól búcsúzott el, akik könnyek között vették tudomásul, hogy az ő fejükre már nem kerülhet korona.
A hetet a herceghalmi felkészítő táborban még huszonnégy szépségkirálynő-jelölt kezdte, tíz-tizenkét órás kemény munka várt rájuk nap mint nap. Edzések, táncpróbák, színpadi mozgás gyakorlás, sminkpróba volt a napi programjuk, és mindannyian igyekeztek a lehető legjobban teljesíteni.
Négyüktől azonban péntek délelőtt elbúcsúzott a produkció. Mennie kellett Tóth Ildikónak, Török Korinnának, Zsigó Fanninak és Kovács Döníznek is. A lányok szomorúan vették tudomásul, hogy számukra véget ért a verseny, és búcsút inthetnek 2011 szépségkirálynői címéről szőtt álmaiknak.
Nemcsak azoknak lábadt könnybe a szeme, akik távozni kényszerültek, hanem a többieknek is, hiszen a táborban barátnőkké váltak a vetélytársak.
Az elmúlt napokban házi versenyeken mérették meg magukat a lányok, amelynek nyertesei védettséget élveztek és automatikusan a döntőbe jutottak. Hogy kik ők, a pénteki sajtótájékoztatón derült ki.
A Miss Sport versenyt Regős Lili nyerte, a Miss Talent szalagja Szabó Dórára került, a Miss Charity győztese Weisz Fanni lett, míg a Miss Bikini címre Szunai Linda lehet eztán büszke.
Velük együtt a döntőt Lukács Mercédesz, Konkoly Ágnes, Mihalyi Marianna, Németh Nikolett, Pótári Laura, Hódi Anikó, Ruzsás Bettina, Szentiványi Szandra, Lipcsei Betta, Frits Patrícia, Siha Edina, Katona Renáta, Mészáros Vivien, Vigmann Bernadett, Gróf Evelin és Bertók Marianna várja.
A megmérettetésig már kevesebb, mint egy hét van hátra, a lányok pedig még intenzívebben gyakorolnak, edzenek és dolgoznak azon, hogy ők legyenek a legjobbak. Július 14-én a TV2-n élőben derül ki, kiknek a fejére kerül a csillogó korona.
A leendő Miss World Hungary, a Miss Universe Hungary és a Miss Earth Hungary képviselheti majd hazánkat a rangos világversenyeken Brazíliában, Thaiföldön és Londonban.
Ezen kívül számos nyeremény kerül majd a leendő szépségkirálynők birtokába. A Caprice felajánlásában csodálatos gyémánt ékszerekben pompázhatnak majd, a Miss World Hungary nyertese pedig hazaviheti a speciálisan erre az alkalomra dekorált Peugeot 107-es autót is - amivel a táborban már megismerkedhettek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


