Tíz öngyilkosjelölt 24 óra alatt, egynek sikerült
Mi ütött beléjük? Mindenki tegnap akart meghalni!
Románia egyetlen megyéjében hétfőn tíz embert vittek kórházba öngyilkossági kísérlet miatt, ám csodával határos módon csak egynek az életét nem sikerült megmenteni. Válogatott módszereik voltak.
2011.06.21 13:29ma.hu / manna.ro24 óra leforgása alatt összesen tíz ember döntött úgy Románia egyetlen megyéjében, hogy véget vet életének, közülük azonban kilencet sikerült a kórházakban megmenteni, csak egy férfinak sikerült végzetes tettét befejeznie. Ő azonban meglehetősen bizarr módját választotta a halálnak.
Az áldozat előbb levágta saját péniszét, majd felgyújtotta magát, és mire a szomszédok felfigyeltek a házra is átterjedő lángokra, már késő volt.
Az öncsonkító férfira holtan találtak rá a lakásában, és annak ellenére, hogy egyelőre nem nyomoznak gyilkosság ügyében, a szomszédok különösnek találják az esetet. Elmondásuk szerint ugyanis a férfi egyáltalán nem mutatta semmi jelét, hogy véget szeretne vetni életének, nem voltak pszichés gondjai sem.
"Panaszkodott rá, hogy egyedül van, de sosem említette, hogy meg akarna halni" - mondták a szomszédok a rendőrségnek.
A másik kilenc halni vágyó közül a helyi sajtó egy 37 éves férfi esetét emeli ki, mint a legsúlyosabb sérülés: ő előbb festéket ivott, majd megpróbálta felakasztani magát. A testvére talált rá az eszméletét vesztett férfira, és azonnal kórházba szállította, ahol sikerült megmenteni az életét, de pontosabb állapotáról nem szólnak a hírek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


