Földtolvajok
Illegális magántulajdonban van az Amazonas brazíliai esőerdeinek negyede
Az elmúlt 21 évben - 1997 és 2018 között - jogtalanul elfoglaltak 116 ezer négyzetkilométernyi, közterületnek számító erdőt.
2020.06.25 13:54MTIIllegális magántulajdonban van az Amazonas brazíliai esőerdeinek csaknem egynegyede - derült ki az Ipam kutatóintézet és a Pará Állami Egyetem közös vizsgálatából.
Eszerint az elmúlt 21 évben - 1997 és 2018 között - jogtalanul elfoglaltak 116 ezer négyzetkilométernyi, közterületnek számító erdőt, mely a teljes terület 23 százaléka. Ezeken a vidékeken akcióba léptek a "földtolvajok", megnövekedett a fakitermelés és az erdőégetés mértéke. A fákat kivágják vagy felégetik, hogy ezzel területet nyerjenek a legelők és a marhák számára.
"Olyan, mintha ez a senkiföldje lenne. Ezeknek a régióknak azonban közterületeknek és erdőknek kellene maradniuk"- mondta Paulo Moutinho, a tanulmány egyik szerzője.
A teljes amazóniai területen 498 ezer négyzetkilométer található, amelyet nem használnak semmilyen célra.
Jair Bolsonaro, Brazília elnöke decemberben törvényjavaslatot nyújtott be, amelyet "földrablási törvénynek" is neveznek. Ha elfogadják, a 2018 előtti illegális fakitermelést és a közterületnek számító földek jogtalan elfoglalását visszamenőleg legálissá nyilvánítják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


