Klímakutatás
Juhász Árpád szerint túlzó az "ítéletnapi" gleccser megnevezés
A Thwaites-gleccserről eddig az derült ki, hogy alsó rétegeit olyan mértékig erodálta a tengervíz, hogy az teljesen elvékonyodott és így fenn áll leszakadásának veszélye.
2020.01.28 15:30MTIJuhász Árpád klímakutató szerint túlzó a sajtóban használt ítéletnapi gleccser megnevezés a vártnál gyorsabban olvadó antarktiszi Thwaites-gleccserre.
Az M1 aktuális csatornán kedden a klímakutató hangsúlyozta, hogy a híresztelésekkel ellentétben a gleccser elolvadása nem egy hirtelen, özönvízszerű katasztrófával fog járni, hanem a olvadásával arányosan, milliméterről milliméterre emelkedő tengerszint-emelkedéssel.
A Thwaites-gleccserről eddig az derült ki, hogy alsó rétegeit olyan mértékig erodálta a tengervíz, hogy az teljesen elvékonyodott és így fenn áll leszakadásának veszélye - emlékeztetett.
Elmondta: eddig is történt olyan, hogy a tenger sekély vizein kialakult jégtáblák leszakadtak, csak ebben az évezredben háromszor, ebből pedig az egyik tábla tömege nagyjából akkora volt, mint egy magyar megye.
A műholdak segítségével már azt is megállapították a kutatók, hogy a gleccserekből leszakadó kisebb darabok - gleccserszilánkok - a sarkvidéken maradnak és az óramutató járásának megegyező irányba egy "körkörös táncba" kezdenek, tehát nem jutnak el egyre melegebb régiókba - tette hozzá Juhász Árpád.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


