Víz világnapja
Ferenc pápa: senki se legyen kizárva a víz használatából
A Föld vízkészletének védelmét és az ehhez való szabad hozzáférést szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a víz világnapján, amelyet az ENSZ 1994-ben hirdetett meg.
2015.03.22 21:58MTIA római Szent Péter téren a déli Úrangyala-imádságot (Angelus) követő beszédében Ferenc pápa arra bátorította a nemzetközi közösséget, hogy nyújtson "megfelelő védelmet" bolygónk vizeinek. A katolikus egyházfő hozzátette: fontos, hogy senki se legyen kizárva a víz használatából, az ugyanis az emberiség elsődleges java.
Ferenc pápa két évvel ezelőtti megválasztása óta többször is felszólalt a teremtett világ, vagyis a környezet védelme érdekében, amelyet az egyházfő megfogalmazása szerint az ember kizsákmányol és elpusztít. A pápa idén megjelenő második enciklikájának is a környezetvédelem lesz a témája.
Vasárnap a Szent Péter téren az egyházfő szavait hallgató hívők között 50 ezer darab Evangéliumot osztottak szét ingyen. A vatikáni könyvkiadó nyomtatványa elfér a zsebben, "hogy az Evangélium mindig veletek legyen" - hangoztatta Ferenc pápa. Az Evangéliumok szétosztásában a római szemináriumok hallgatói és szerzetesnők mellett háromszáz római hajléktalan is részt vett. Nem ez volt az első vasárnap, hogy a római hajléktalanok a Szent Péter téren segédkeztek, az egyenesen Ferenc pápától függő pápai alamizsna-hivatal foglalkoztatja őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06