Országos a rendezvénysorozat
Víz világnapja: 32 magyar fürdő csatlakozott
Ezen a napon sok fürdő számos, különböző mértékű kedvezményt ad a belépőjegyek árából.
2015.03.22 08:59MTIHarminckét magyar fürdő csatlakozott a Víz Világnapjához, amely alkalomból hagyományosan az ország számos pontján várják a fürdők rendezvényekkel, oktató- és szabadidős programokkal, gyógyvízkóstolással a vendégeket.
A Magyar Fürdőszövetség közleménye szerint ezen a napon sok fürdő számos, különböző mértékű kedvezményt ad a belépőjegyek árából. Mások a vízzel és a fürdőzéssel kapcsolatos, ingyenes oktatóprogramokat, vagy egészségügyi állapotfelmérést is beépítettek a vizet és a fürdőzést népszerűsítő kampányukba.
A hazai, víz érintett vállalkozások, szervezetek mellett a Magyar Fürdőszövetség is országos aktivitásra szólította fel taglétesítményeit, hogy ezen a napon nyújtsanak programokat a fürdőket látogató vendégek, a nagyközönség részére.
A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiró-i környezetvédelmi világkonferencián kezdeményezték a szakemberek. A kezdeményezés célja, hogy az emberek óvják, védjék környezetüket, ezen belül a Föld vízkészletét. Az ENSZ március 22-ét a víz világnapjává nyilvánította, hogy a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét legalább évente egyszer ráirányítsa a víznek az életben betöltött rendkívül fontos szerepére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


