Programok hazánkban is
Ma van a víz világnapja
Minden évben március 22-én ünneplik világszerte a víz világnapját: a figyelem a tiszta víz fontosságára, a fenntartható vízgazdálkodásra és a tudatos vízhasználatra irányul.
2014.03.22 08:25MTI
A világnap alkalmából közzétett jelentésében az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) felhívta a figyelmet arra: minden nap mintegy 1400 öt év alatti gyermek hal meg a világon a tiszta víz, az illemhelyek és a higiénia hiánya miatt kialakuló hasmenéses megbetegedésekben. Elsősorban a csecsemők és a kisgyermekek betegszenek meg ezen problémák miatt, az ő immunrendszerük ugyanis még túl gyenge.
A világ vízfogyasztásának mértéke 2030-ig negyven százalékkal növekedhet az ENSZ becslése szerint. Ezzel egy időben a világ energiaigénye a jelenlegi 50 százalékával, táplálékszükséglete pedig egyharmadával növekszik majd az előrejelzések szerint.
Magyarországon a világnap alkalmából a Szegedi Vadasparkban vízismereti játékokat és előadásokat, a gyógyfürdőkben komoly és könnyűzenei koncerteket rendeznek, a Duna fővárosi szakaszán pedig nyomozós közösségi játékkal várják a közönséget.
A www.vizvilagnap.hu oldalon számos program közül válogathatnak az érdeklődők. Budapesten a Rex Kutyaotthon Alapítvány családi napot rendez a Rex Állatszigeten, amelyen egyebek mellett szó lesz a föld alatti tengerekről, a víz és a természet megóvásának fontosságáról.
Programokkal várják emellett az érdeklődőket az esztergomi Duna Múzeumban, a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Soproni Vízmű Zrt. épületében, a gyöngyösi Mátra Múzeumban, 25 balatoni strandon, valamint Vásárosnaményban, Csongrádon, Mosonmagyaróváron, Jósvafőn, Szegeden, Szombathelyen, Miskolcon, a Fertő-Hansági Nemzeti Parkban, Keszthelyen, Zalabéren, Iklódbördöcén, Zalaszántón és Székesfehérváron is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


