Katasztrófa
Ezreket evakuáltak, 117 éves csapadékrekord dőlt meg Szerbiában
A víz házakat, hidakat, utakat sodort el, a mezőgazdasági kár a becslések szerint több millió eurót tesz majd ki.
2014.05.16 13:52MTI
Forrás: YouTube
Szerbiában három nap alatt több mint hatezer embert kellett evakuálni lakóhelyéről az esőzések és áradások miatt - közölte a belgrádi belügyminisztérium pénteken.
A belügyi jelentés szerint az elmúlt 72 órában húszan sérültek meg a viharok és az áradások miatt, egy személy pedig eltűnt. Hivatalosan meg nem erősített adatok szerint eddig hatan vesztették életüket a természeti csapás miatt. Az országban csütörtökön rendkívüli helyzetet hirdettek ki.
A meteorológusok szerint Szerbiában 117 éve nem esett egyszerre ennyi eső. Aleksandar Vucic miniszterelnök pedig úgy fogalmazott: "ez a legnagyobb víz okozta katasztrófa, amely valaha is történt Szerbiában". Péntekre a Vajdaság nyugati része is veszélybe került.
A Szerémségben a Száva folyón a következő napokban rekord magas vízállásra számítanak. Nem apadnak a folyók Nyugat- és Közép-Szerbiában sem. A Morava folyó 50 kilométer hosszan kiöntött.
A víz házakat, hidakat, utakat sodort el, a mezőgazdasági kár a becslések szerint több millió eurót tesz majd ki. Az elöntött területeken több százezer háztartásban nincs áram, egyes helyeken nem iható a vezetékes víz sem.
A Belgrádtól 30 kilométerre fekvő Obrenovacon a legsúlyosabb a helyzet, a várost teljesen elöntötte a Kolubara folyó, helikopterekkel folyik a mentés. Oroszország mentőcsapatokat küldött Szerbiába, az Európai Unió pedig nagykapacitású szivattyúkat, illetve szakembereket irányított a nyugat-balkáni országba, hogy segítsenek a katasztrófa sújtotta területeken.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


