Visszavándorló offshore pénzek
Milliók űzetnek ki az adóparadicsomból
Ősszel felgyorsulhat az adóparadicsomi pénzek hazautalása.
2011.06.18 08:19MTIA Nemzeti Adó - és Vámhivatal szerint az offshore-amnesztia eredményeként április végéig 4,4 milliárd forint tért haza, amelyből 440 millió került az államkasszához. A jogszabály rendelkezései miatt azt nem lehet tudni, hogy ezt az összeget hány üzletember hozta vissza Magyarországra - olvasható a szombati Magyar Nemzetben.
A cikk emlékeztetett arra: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete februárban nevezte meg azt a tíz bankot, amely részt vehet az összegek fogadásában. A szabályok szerint az offshore pénzeket először ezen pénzintézetek valamelyikéhez kell utalni, majd a tíz százalékos adót a bank anonim módon küldi tovább az adóhatósághoz.
A Magyar Nemzet azt írta: lényegesen megemelkedhet az amnesztiaszabályból származó bevétel, hamarosan ugyanis további bankok is bekapcsolódnak az ügyletek lebonyolításába.
Az egyik adótanácsadó cég szakértője a lapnak úgy nyilatkozott: az érintettek többsége az év vége felé hozhatja meg a döntését, őszre ugyanis kiderül, milyen adóügyi intézkedéseket vezet be a kormány, megnyújtja-e például az amnesztia időtartamát. Ha a mentességet kínáló passzusok tovább élnek, akkor az államkassza idén nem tesz szert számottevő bevételre ebből, ha viszont az év végén megszűnik, komoly pénzek térhetnek haza - olvasható a cikkben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


