A költségvetés jelentős hiánya komoly gond
Gazdasági szempontból nehéz időszak jön
Kovács Árpád szerint a társadalmat fel kell készíteni arra, hogy Magyarország gazdasági szempontból elhúzódó nehéz időszak elé néz; az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke erről szerdán beszélt Pécsett.
2008.04.02 17:56MTIMeg kell mondani a lakosságnak és a vállalkozóknak, hogy rendkívül nehéz évek jönnek, ne legyenek illúzióik. Ugyanakkor meg kell győzni őket az áldozatvállalás értelméről, arról, hova fogunk eljutni, ha vállaljuk a szükséges áldozatokat - fogalmazott Kovács Árpád a második alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napok zárónapján tartott előadásában.
Az ÁSZ elnöke Magyarország gazdasági, pénzügyi helyzetét elemezve komoly problémának nevezte a költségvetés jelentős hiányát, a magas államadósságot, az alacsony gazdasági növekedést és egyebek mellett az alacsony foglalkoztatást. Kitért rá, hogy nem hatékony a gazdaságélénkítésre a vállalati szektornak juttatott évi 1500 milliárd forint felhasználása, megjegyezte továbbá, hogy a korábbi privatizációs bevételek sem a gazdaság fejlesztését, hanem az ellátórendszer finanszírozását szolgálták.
Kovács Árpád úgy vélte: a magyar gazdaságban, amelynek ma dinamikus fejlődését a megbomlott makrogazdasági egyensúly és a stabilizáció kényszere együttesen hátráltatja, legnagyobb károkat a harmónia hiánya okozta, okozza. A parlamenti választásokat megelőző ígérgető, keresletre építő, korlátokkal szembekerülő gazdaságpolitika tarthatatlanná vált, váltásra volt szükség, de a reformok nem megfelelően voltak előkészítve, nem képeztek konzisztens rendszert, nincs az áldozatvállalásoknak világos, értelmet adó perspektívája, a megvalósítás pedig szervezetlen - mondta.
Hozzátette: a kierőszakolt, sokszor következményeiben végig nem gondolt, hatásaiban fel nem mért megoldások szembenállást váltanak ki, a reformlépések és a költségvetési kiigazítás egymásba csúszása is hozzájárul, hogy a változásokat többnyire ellenzi a felkészítetlen társadalom. Kovács Árpád azt mondta, hogy "a gyakran emlegetett Bokros-csomagnak volt világos megoldási koncepciója, a mairól ez nem mondható el". "Azt tudjuk, mennyivel kell csökkentenünk a különböző számsorokat, azt kevésbé, min akarunk tovább haladni.
Mintha nem tudnánk a stabilizáció lépései után a megfelelő válaszokat a fejlettségi szintbeli lemaradásunk csökkentésének, a foglalkoztatás bővítésének és a reálbérek megalapozott növelésének követelményeire". Rámutatott: az 1990-es évek közepén volt privatizációs kereslet és befektetői bizalom, a bevételek államháztartási tartalékot képeztek, a működőtőke befektetések húzták a gazdaságot. Napjainkban azonban az árstabilitás megingása és a tervezettet jóval meghaladó infláció miatt csökken a befektetői bizalom, elfogyott az állam vállalkozói vagyona, ráadásul a társadalomban csalódottság és euroszkepticizmus érvényesül.
"Vagyis szűkében vagyunk mindannak, ami eddig segítette a gazdaságot". "Az akkori intézkedéseknek volt egy viszonylag rövid szemhatára. A mostaniak hosszabbak lesznek" - jelentette ki. Az ÁSZ elnöke úgy vélte: a felzárkózásra esélyt nyújtó növekedési pályára állás közmegegyezésen alapuló stratégiát, az állam által vállalt szolgáltatások egyértelmű megfogalmazását, közpénzügyi modernizációt, a monetáris unióhoz való zökkenőmentes csatlakozást, a gazdasági szerkezet modernizálását, a hazai tudásbázis mobilizálását, továbbá a társadalmi feszültségek higgadt kezelését is szükségessé teszi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


