264,45
Erősödött a forint
Erősödött a forint csütörtökön: az eurót 264,45 forinton jegyezték délután négykor a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 265,65 forint után.
2011.06.09 16:34MTIA kamatemelési várakozások jegyében erősödő eurót követve a forint is erősödésnek indult csütörtökön. A várttól kismértékben felfelé módosított első negyedévi magyar GDP adat viszont nem volt különösebb hatással a forint árfolyamára.
A forint a délelőtti órákban 265,30-as euró jegyzésekről 264,30 környékére erősödött, majd az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülését követően is ennek szűk környezetében ingadozott. Szerdán a globális gazdasági fellendüléssel szemben táplált aggodalmak tartották kordában az eurót, együtt a görög adósságtörlesztés támogatására formálódó újabb pénzügyi csomag bonyodalmaival. A hatás még korántsem múlt el, és az euró erősödésének ez változatlanul szilárd felső korlátot támaszt, 1,4650-es dollár jegyzésnél. Az EKB a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott alapkamatán csütörtökön. A kamatdöntő ülést követő tájékoztatón az EKB elnöke szintén a piaci várakozásoknak megfelelő erőteljes megfogalmazásban vázolta az "éberség szükségességét" az euróövezeti infláció visszaszorítása érdekében. Miután a piac igazolva látta kamatemelési várakozásait a jövő hónapi kamatdöntő ülésre, az euró árfolyama a főbb devizákkal szemben profitkivételnek esett áldozatul, különös tekintettel az 1,4650-es dollár jegyzésnél húzódó erőteljes technikai ellenállásra.
Az euró 1,46 feletti dollár jegyzésekről 1,45 közvetlen közelébe gyengült az EKB kamatdöntését követően.
A forint árfolyama az euróval szemben alig változott a bejelentést követően, a dollárral szemben viszont az euró gyengülésével párhuzamosan veszített értékéből.
A dollárt 182,50 forinton jegyezték csütörtök délután 1,4510 dolláros euró jegyzés mellett a szerda délutáni 181,83 forint és 1,4618 dollár után. A svájci frankot 216,70 forinton jegyezték 217,17 forint után, száz japán jen pedig 227,56 forintot ért 227,62 forint után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


