Új alapokra helyezik a gazdasági kapcsolatokat
Schmitt bővítené az árucsere-forgalmat a Kirgiz Köztársasággal
Schmitt Pál köztársasági elnök szerint új alapokra kell helyezni Magyarország és Kirgizisztán gazdasági kapcsolatait, hogy bővülhessen az árucsere-forgalom.
2011.06.06 15:23MTIA magyar államfő a Kirgiz Köztársaság elnökével, Roza Otunbajevával folytatott hétfői megbeszélése utáni sajtótájékoztatón méltatta a kirgiz államfő szerepét országa demokratizálódásának folyamatában.
A két köztársasági elnök találkozója alkalmával több kormányközi beruházásvédelmi megállapodást parafáltak, továbbá a felek katonai, illetve sport- és mezőgazdasági együttműködési megállapodást is kötöttek.
Schmitt Pál szerint Magyarország, az Európai Unióhoz hasonlóan, igyekszik valamennyi közép-ázsiai országgal jó kapcsolatot ápolni. Mint mondta, Magyarország fontos politikai, gazdasági és kereskedelmi partnerként tekint Kirgizisztánra, és büszke azokra a kulturális gyökerekre, amelyek összekötik a két országot.
A magyar államfő gratulált kirgiz kollégájának a demokratizálódási folyamatban vállalt szerepéért.
Beszélt arról is, hogy Budapest további együttműködésre is lehetőségeket lát Biskekkel, így például a két ország közösen segíti egymást, hogy elnyerhessék az ideiglenes biztonsági tanácsi tagságot.
Roza Otunbajeva a két ország hagyományai és kultúrái hasonlóságáról szólt, és kiemelte, hogy Kirgizisztán sokat szeretne tanulni Magyarország elmúlt két évtizedben gyűjtött tapasztalataiból, hiszen országa - mint mondta, a közép-ázsiai régióból egyedüliként - továbbra is a parlamentáris demokrácia keretei között, a civil társadalom erősítésével képzeli el jövőjét.
A kirgiz államfő aláhúzta továbbá, hogy útjára több üzletember is elkísérte, akik például a balatoni turisztikai lehetőségekről is tájékozódnak, a két ország vitorlásszövetségei pedig együttműködési megállapodást kötnek. Kirgizisztán emellett továbbra is számít a magyar határőrök szakmai tanácsaira, illetve igyekszik minél többet tanulni a magyar mezőgazdaság eredményeiből is - fűzte hozzá.
Roza Otunbajeva a nap folyamán találkozik Kövér László házelnökkel és megtekinti a Terror Háza Múzeum kiállítását, keddi hazautazása előtt pedig felkeresi a balatonalmádi kikötőt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


