Nem elégette, nem felélte
Fellegi: a Mol részesedéssel az állam nagyon komoly vagyonelemet szerzett vissza
A Mol 21,2 százalékának megvásárlására fordított pénzt a kormány nem szórta, nem pazarolta el, nem elégette, nem felélte, hanem visszaszerzett vele egy nagyon komoly vagyonelemet.
2011.05.25 13:46MTIFellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón a nyilvánosság előtt megjelent kritikákra válaszolva hozzátette: nem csak politikailag, pénzügyileg, nemzetgazdaságilag is pozitív hatása lesz a vételnek már középtávon is, mert jelentős szinergiákat teremthet más, az állam tulajdonában lévő vállalatokkal, mint például a Magyar Villamos Művek Csoporttal.
A miniszter elmondta: energiapolitikai, vagyongazdálkodási lépés is történt a vétellel, ami a komoly szakértők szerint már középtávon megtérülő befektetés.
Fellegi Tamás kifejtette: egy nagyon lényeges lépcsőfok még hátravan a szerződés érvénybe lépéséhez.
A szerződést már aláírták, de hogy tényleges kötelezettséggé váljon, s az állam ki is tudja fizetni a vételárat, még két parlamenti jóváhagyás kell. A miniszter elmondta: az állam a hatályos jogszabályok és a Mol alapszabályának megfelelően gyakorolja majd tulajdonosi jogait, s nem keveri össze a szabályozói és a tulajdonosi szerepét.
Kérdésre válaszolva közölte: a vétel nem befolyásolja a magyar piacon az energiaárakat, így az üzemanyagárakat sem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


