Zubkov utódát még nem találták meg
Gerhard Schröder a Gazprom igazgató tanácsába kerülhet
A Vedomosztyi című lap közölte: Gerhard Schröder volt német kancellár, aki jelenleg a Nord Stream gázvezeték részvényesi tanácsának elnöke, bekerülhet a Gazprom igazgató tanácsába.
2011.05.23 12:51MTIDmitrij Medvegyev elnök rendeletére az állami vállalatok igazgató tanácsából július 1-ig távozniuk kell az állami tisztségviselőknek.
Ez a Gazprom esetében Szergej Smatko energetikai minisztert és Elvira Nabiullina gazdaságfejlesztési minisztert érinti, de október 1-ig el kell hagynia a helyét Viktor Zubkov miniszterelnök-helyettesnek, az igazgató tanács elnökének is.
A Gazprom közgyűlését június 30-án tartják, előbb a szokásos évit, aztán rögtön egy rendkívülit.
A lap a Gazprom forrásaira hivatkozva azt írta, hogy Zubkov utódát még nem találták meg, de Smatko és Nabiullina helyére független külföldi személyiségek jönnek számításba, és egyikül Schröder. A nyilatkozó forrás szerint a volt német kancellár ideális jelölt, évek óta dolgozik az Északi Áramlat gázvezeték megvalósulásán és remekül kiismeri magát a Gazprom nemzetközi ügyeiben.
Gerhard Schröder 1998 és 2005 között volt kancellár, és a 2005-ös választások elvesztése után nyomban az Északi Áramlat részvényesi bizottságának élére állította Moszkva.
Az Északi Áramlat Oroszországból Németországba szállít gázt a Balti-tengeren át, részvényesei a Gazprom (51 százalék) mellett a német BASF -Wintershall (15,5 százalék), a német E.ON, (15,5 százalék), a holland Gasunie (9 százalék), és a francia GDF Suez (9 százalék). A több mint 1200 kilométer hosszú tenger alatti vezetékrész költsége két csöves kivitelben 7,4 milliárd euró lesz, és az első csővezetéket idén szándékoznak üzembe helyezni.
A vezeték teljes kapacitása évi 55 milliárd köbmétert tesz ki, s ez a hatalmas tartalékokat rejtő Stokman és a Juzsno-Russzkoje lelőhelyekről érkezik a leningrádi területen lévő Viborgba, s onnan a németországi Greifswaldba.
A Gazprom vezetésében már többször szerepeltek külföldiek, de a FÁK államokból még soha nem került ki igazgató tanácsi tag, a most számításba jövő jelöltek között azonban szerepel egy kazah alapítványi elnök, valamint Nurszultan Nazarbajev kazah államfő veje is - írta a Vedomosztyi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


