Ezt igen, azt nem
GfK: a válság hatására tudatosabbá váltak a fogyasztók
A gazdasági válság hatására árérzékenyebbé és tudatosabbá váltak a magyar vásárlók, akik ugyanakkor az elmúlt évekhez képest kevesebbszer mennek vásárolni.
2011.05.19 11:18MTIA vásárlási helyszínek megválasztásakor az áru frissessége, az árszínvonal és a választék továbbra is fontos szempontok, de megnőtt annak a jelentősége, hogy az adott bolt vagy lánc milyen akciókat és promóciókat kínál.
A GfK szerint jelentősen megnőtt a vásárlás előtti informálódás szerepe, egyre többen tanulmányozzák például a kereskedelmi láncok reklámújságait, s ez a tendencia igaz a magasabb jövedelemmel rendelkező társadalmi csoportokra is.
A piackutató közleménye szerint a GfK Hungária közreműködésével készült, 11 ország adatait magába foglaló felmérés alapján globálisan is kimutatható a vásárlási alkalmak számának csökkenése. A kevesebb vásárlási alkalom egyben azt is jelenti, hogy csökken az alkalomszerű, úgynevezett impulzus vásárlások aránya.

A vásárlási gyakoriság csökkenése egyben azt is jelenti, hogy a háztartások által látogatott boltok köre bővült, egy-egy jó ajánlat kedvéért hajlandók messzebbre is elmenni, a kényelem kevésbé játszik szerepet a döntésben.
A GfK szerint mindezek hatására csökken a boltok iránti lojalitás, vagyis jobban szétaprózódik a boltok között a vásárlók költése.
Korábban a Nielsen piackutató is hasonló véleményt tett közzé, a cég internetes felmérései szerint a magyar fogyasztók 94 százaléka valamilyen módon igyekszik spórolni vásárlásánál, s közülük négyből hárman élnek a kiárusítások és promóciók által kínált lehetőségekkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


