Több mint négyszázezer embert érint a nyugdíjügy
A rokkantnyugdíjasok megnézhetik magukat!
Simonovits András közgazdász szerint a nyugellátásra vonatkozó, múlt pénteken benyújtott javaslat összességében több mint négyszázezer embert érinthet, mivel az nemcsak a korkedvezményes nyugdíjban részesülőkre, hanem a korhatár alatti rokkantnyugdíjasokra is vonatkozik.
2011.05.16 15:05MTIA Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szakértője hétfőn az MTI-nek azt mondta: a Lázár János és Balsai István fideszes képviselő által benyújtott törvényjavaslat, amely szerint megszüntethetővé válna az öregségi nyugdíjkorhatár előtt folyósított nyugellátás, érinti a korkedvezményes nyugdíjban részesülőket, például a rendvédelmi vagy a vegyipari dolgozókat - ez a kör nagyjából néhány tízezer embert jelent -, de kiterjed a korhatár alatti rokkantnyugdíjasokra is, akik viszont majdnem négyszázezren vannak.
Simonovits András kiemelte, hogy a rendvédelmi dolgozók láthatóan nagyon jól szervezettek, de a rokkantnyugdíjasok nem tudják magukat ilyen módon összeszervezni. Ha egy 55 éves rokkantnyugdíjastól elveszik 60-70 ezer forintos rokkantnyugdíját és kap ahelyett 30 ezer forintot, "az megnézheti magát" - tette hozzá.
A rendvédelmi dolgozókra vonatkozóan ugyanakkor a közgazdász is szükségesnek tartja a jelenlegi, "nagyon laza" gyakorlat szigorítását. Véleménye szerint lehetséges, hogy nekik harminc, ötven vagy akár száz százalékkal nagyobb bért kellene kapniuk és akkor dolgozhatnának 55 éves korukig.
A javaslat szerint az a nő, aki 54 évesen, 40 év - adott módszerek, szorzók alkalmazásával kiszámított - szolgálati idő után nyugdíjba megy, teljes nyugdíjat kap. Simonovits András szerint ehhez képest abszurdum, hogy ha egy 59 éves férfi vagy nő nyugdíjba ment, azt vissza akarják terelni a munkaerőpiacra.
Lázár János és Balsai István múlt pénteken terjesztette az Országgyűlés elé alkotmánymódosítási javaslatát, amely rögzítené: nyugdíjat az kaphat, aki betöltötte az általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Ugyanakkor törvény rendelkezhet arról, hogy a korhatárt még el nem érők is részesülhessenek nyugdíjban. A javaslat indoklása arra utal, hogy ez például a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulására vonatkozhat.
A módosítás szerint "az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


