Büszkék a valutára
Trichet: nincs euróválság
Hétvégi nyilatkozataiban az Európai Központi Bank elnöke (EKB) újólag visszautasította, hogy néhány tagállam tartósan fennálló adósságválsága miatt veszélyben lenne az euróövezet.
2011.05.15 11:10MTI"Nincs euróválság" - szögezte le a Bild am Sonntagban megjelenő írásában Jean-Claude Trichet. Ami jelenleg néhány országban megfigyelhető, az elsősorban az államháztartások adósságválsága.
Trichet szerint alapvető reformok szükségesek, amelyekkel a gazdaságpolitikai szabályokon javítani lehetne, és ezek mindenki által betarthatóvá válhatnának. Ugyanakkor hangsúlyozta: "büszkék lehetünk arra, hogy valutánk stabil és megbízható".
A spanyol El Paísban vasárnap közzétett nyilatkozatában Trichet "abszurdnak" nevezte, hogy Görögország feladná az eurót. Egyúttal hangsúlyozta, hogy az EKB a görög adósság átütemezése ellen van.
Az EKB elnöke jó példaként említette az ugyancsak nehézségekkel küzdő Spanyolországot a pénzügypolitika jelenlegi alakítása terén.
Kapcsolódó írások:
- Medvegyev: nem lesz hatékony az európai rakétavédelem Oroszország nélkül
- A legtöbb európai fiatal külföldön dolgozna
- Három százalék fölötti deficitet jósol a következő évre Magyarországnak az Európai Bizottság
- Az euróval szemben stagnált, a jennel szemben gyengült a forint
- Erősödni kezdett az euró, emelkedik az olajár
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


