250 milliárd forint
MSZP: téves prognózisokra épült a költségvetés
Az MSZP szerint a kormány hibás prognózisokra építve, nem elég körültekintően tervezte meg az idei költségvetést. A szocialisták ezért kezdeményezik, hogy a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága tárgyalja meg a 250 milliárd forintos zárolás hatásait, és azt, hogy nem kell-e korrigálni a büdzsét.
2011.05.11 12:19MTITukacs István országgyűlési képviselő szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: a költségvetés alig egy hónap alatt, februárra megbukott, a 250 milliárd forintos stabilitási tartalék zárolása azt mutatja, hogy a kormány nem volt elég körültekintő a büdzsé megtervezésekor, és téves prognózisokkal számolt.
Kiemelte, hogy az infláció az első negyedévben majdnem egy százalékkal meghaladja a kabinet várakozásait, amit az MSZP-s képviselő a fogyasztókra hárított különadók hatásának tulajdonított. Azt is mondta, hogy a kormánynak a gazdasági növekedés mértékére vonatkozó reményei sem látszanak teljesülni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06