Vihar egy pohárban?
A víziközmű törvény megtisztíthatná a piacot
A víziközmű törvény megtisztítaná a piacot azzal, hogy a mintegy 400 víz- és csatornaszolgáltatással foglalkozó vállalkozás és intézmény száma jelentősen csökkenne, ugyanakkor a szolgáltatás színvonala és biztonsága növekedne a törvényi szabályozás eredményeként.
2011.05.05 14:53MTIEzt mondta Kurdi Viktor, a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) elnöke azzal kapcsolatban hogy a kormányzati szándék szerint a víziközmű szolgáltató cégek számát mintegy 30-ra fogják csökkenteni.
Illés Zoltán környezeti ügyekért felelős államtitkár a víziközmű szolgáltatás állami koncepcióját ismertette egy szerdai sajtótájékoztatón. Az államtitkár közlése szerint az elkövetkező években látványos összevonások várhatók, amelyekben regionális víziközmű vállalatok kulcsszerephez jutnak. Illés Zoltán szavaiból az is kiderült, hogy a víziközmű vállalatok állami vagy önkormányzati tulajdonban lennének és így lehetőség lenne arra, hogy ne emelkedjenek a szolgáltatási díjak, mert - a magáncégekkel ellentétben - nem lesz cél az extraprofit megszerzése. A jogszabályok szerint a víziközművek, azaz a víz- és csatornaszolgáltatáshoz szükséges eszközök állami illetve önkormányzati tulajdonban vannak, az ezekkel végzett szolgáltatást lehet vagyonkezelésbe, illetve koncesszióba adni, vagy a szolgáltatást végző cégbe külső - kisebbségi - befektetőt bevonni, ahogyan az például Budapesten történt.
A MaVíz, a 100 legnagyobb víziközmű céget tömörítő érdekvédelmi szervezet szerint is szükség van egységes szerkezetű víziközmű törvényre.
Kurdi Viktor elmondta: több víziközmű szolgáltató van - nem a szövetség tagszervezetei között - amelyeknél nem alkalmaznak főállásban vízműves szakembert. Más jellegű probléma, hogy számos önkormányzat a tulajdonában lévő víziközműveket intézményként üzemelteti, és az ebből származó bevételt nem a közművek felújítására, fejlesztésére fordítja. A jövőre nézve megoldást jelent az a terv, mely akkreditációhoz kötné az üzemeltetési jogosultságot.
A fenti problémák kezelésére célszerű lenne a nem megfelelően működtetett víz- és csatornaszolgáltatási tevékenységekre pályázatot kiírni és csak az akkreditációval rendelkező szolgáltató cégek kapnának üzemeltetési lehetőséget, ami a fogyasztók és a tulajdonosok érdekeit egyaránt szolgálná.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


